Még le sem zárultak a vizsgálatok, de Kósa ügyvéd barátja már biztos benne, hogy nem az ő bányája felelős a recski sárlavinért

POLITIKA

Miután június 8-án Recsken sárlavina öntötte el az újonnan nyitott andezitbánya alatt álló házakat, az állam igyekszik úgy tenni, mintha egyszeri természeti katasztrófáról lenne szó. 50-60 embert kellett kitelepíteni, és a sár azóta is újra és újra elöntötte a házakat, a bányát üzemeltető Andezit-Bau Kft. felelősségét egyelőre nem firtatják. Tusványoson sikerült beszélnünk a cég egyik tulajdonosával, Fiák Istvánnal, aki barátját, Kósa Lajost kísérte el a fellépésére.

Fiák nagyon nem akart a bányáról vagy a cége felelősségéről beszélni, ahhoz azonban ragaszkodott, hogy nem a bánya omlott rá a házakra. Hogy ezt mire alapozta, azt nem árulta el.

Forrás

Miközben a debreceni ügyvéd a számára kellemetlen ügyben nem tartja magát közszereplőnek, a neve gyakran forog a nyilvánosságban: diákszövetkezeteket összefogó DiákÉSZ elnöke, valamint alelnök a Kósa Lajos által vezetett Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségben, Kósa feleségével is üzletelt, de még a Fidesz alelnökét behülyítő örökösnővel is volt közös cége. Az erdélyi fesztiválon is szinte mindenhova együtt mentek.

Kósa Lajos és Fiák István telefont nyomkodnak
Fotó: Németh Dániel/444

Megkérdeztük az Andezit-Bau Kft.-t is, hogy vizsgálták-e az esetleges mulasztásokat, azonban választ nem kaptunk tőlük. Az egri ügyészség nyomására az Egri Rendőr-főkapitányság nyomozást indított, azonban ennek az eredményéről nem nyilatkoztak. Emellett a bányákat felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SzTFH) vizsgálódik, de a károsultak képviselőjének küldött válaszukból annyi derült ki, hogy nem súlyos üzemzavarral és balesettel kapcsolatos hatósági eljárást indítottak. Ezt azzal indokolták, hogy a baj nem a bányaüzem területén történt. De hogy pontosan mit vizsgálnak, azt sem az ügyvédeknek, sem a 444-nek nem árulták el.

A Hunyadi út feletti bánya Recsken
Fotó: Németh Dániel/444

Pedig akár az engedélyeztetéstől kezdve meg lehetne vizsgálni a bánya működését, hiszen a kormányhivatal oldalán elérhető látványtervek szerint a bánya nem nyúlt volna túl a hegygerincen. Miután elkezdték a kitermelést, Recsk polgármestere, Nagy Sándor azt mondta a 24.hu-nak: „Azt mi se gondoltuk, hogy ilyen közel lesz. Meglepett, hogy ilyen közel van.

Kapcsolódó cikkek

A vihar miatt megint a házakra zúdult a bányából kitermelt föld Recsken

Két hete pont emiatt kellett kitelepíteni a lakókat, akik pár napja csak saját felelősségre térhettek vissza.

Czinkóczi Sándor
katasztrófa

Addig nem vették komolyan a panaszaikat, amíg rá nem omlott a bánya a házaikra

Amikor az év elején Kósa Lajos ügyvédjének bányája a falu széli lakóházaktól pár száz méterre kezdett el működni, még nem vették komolyan a recskiek aggodalmait. Aztán jött egy nyári zivatar.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
katasztrófa

Orbán csak azért cserélte le az egyik legközelebbi emberét a nyáron, hogy 9 évre kinevezze a legfontosabb feladatok ellenőrzésére

Bíró Marcellt egy új kormány sem tudná könnyen leváltani.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány úgy tesz, mintha a NER-es ügyvéd bányája ott sem lett volna a recski hegyomlásnál

Egyelőre csak az időjárást okolják. 500 millióból kezelnék a helyiek lakhatási helyzetét.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kósa Lajos édesanyjához költözött a cég, amelyet Kósa Lajos felesége vett meg roppant jutányos áron Kósa Lajos barátjától, és Kósa Lajos lányai az ügyvezetői

A miniszter szerint neki ehhez az egészhez semmi köze, a családtagjai pedig nem közszereplők.

Urfi Péter
POLITIKA

Kósa Lajos ügyvédje és korcsolyaszövetségi helyettese is üzletelt a rejtélyes örökösnővel

Orendi Mihály személyesen, Dr. Fiák István egy cégével volt benne a négymilliárd eurós álomvagyon csengeri örökösével.

Király András
POLITIKA

A honvédelmi miniszter igyekezett jókat mondani a NATO-ról, de a tagországokról már nem annyira tudott

A NATO-csúcsról beszélgetett Szalay-Bobrovnizcky Kristóf a Danube Institute elnökével Kósa Lajos humoros moderálása mellett.

Bódog Bálint
POLITIKA
Legfrissebb videóink

A zavaros Tisza és a fuldokló Fidesz

Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában.

Herczeg Márk, Botos Tamás, Kiss Bence, Rényi Pál Dániel, Haszán Zoltán
POLITIKA

„Ez egy szuperhatóság, összegyúrtuk az ügyészség, a rendőrség és a NAV jogosítványait”

Megválasztották Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, Magyar Pétert az újonnan felálló hivatalról kérdeztük.

Jelinek Anna, Windisch Judit, Kiss Bence, Kristóf Balázs
video

„Ez több mint korrupció, ez feudalizmus, ettől meg kell szabadítani az országot”

„Badarság azt gondolni, hogy itt 6 év alatt jogerős ítéletek lesznek” – mondta Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik vezetőjelöltje. Ligeti Miklós pedig arról beszélt, hogy őt az motiválja, hogy csinálják meg az elszámoltatást, ha már '90-ben elmaradt.

Jelinek Anna, Bokros Dorka, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás, Kristóf Balázs, Kovács Bendegúz
video

Radnai Márk belátta, hogy már nem tudja ő irányítani a Tisza Szigeteket

A Tisza Szigetek tagjai közül sokan úgy érezték, hogy magukra hagyták őket a választások után. Magyar Péterék most megpróbálják felrázni a mozgalmat.

Czinkóczi Sándor, Kovács Bendegúz
video

Vitézy Dávid: Tucatjával vannak ügyek, ahol feljelentést tehetünk

Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.

Sárdi Kristóf, Molnár Kristóf
video