„A legutóbbi események és az elfogadhatatlan viselkedés után, amelyek súlyosan rontották a spanyol futball imázsát, kérjük, hogy Luis Rubiales haladéktalanul nyújtsa be lemondását a spanyol labdarúgás elnöki posztjáról” - írja közleményében a szövetség, amelynek vezetői hétfőn ültek össze „rendkívüli és sürgős” madridi ülésre, hogy felmérjék a válság hatását.
Rubiales, a szövetség jelenlegi elnöke eddig csak felfüggesztve volt, miután erőszakosan szájon csókolta az ezt nem akaró 101-szeres válogatott támadót, Jenni Hermosót.
A hétfői közlemény leszögezi, hogy itt az ideje egy „új szakasznak” a szövetség számára, amelyet Rubiales korábbi jobbkeze, Pedro Rocha vezet majd. Emellett a testület a szövetség „mélyreható és küszöbön álló szerkezetátalakítását” szorgalmazta.
A legutóbbi pénteki szövetségi találkozó még egészen más hangulatban telt. Rubieales beszédében öt alkalommal jelentette ki, hogy nem fog lemondani posztjáról, és kamu feminizmusnak nevezte, ami történt, amit taps és üdvrivalgás követett.
Ami eddig történt:
Teljesen kéretlenül tette ezt a csapat győzelmének ünneplésekor. Most botrány van ebből Spanyolországban, de szerinte minden rendben van a dologgal.
A hírhedt futballvezér anyja éhségsztrájkba kezdett.
A világbajnok csapatnak elege van abból, hogy a magát fogdosó, a válogatott egyik tagját pedig kéretlenül lesmároló Luis Rubiales nem hajlandó lemondani.
Luis Rubiales a díszpáholyban a tökeit fogdosva ünnepelt, aztán a díjátadón magához rántotta Jenni Hermosót.