A Spanyol Labdarúgó-szövetség volt elnökének, Luis Rubialesnek megtiltották, hogy Jenni Hermoso - akit a spanyol győzelemmel zárult női vébédöntő után erőszakosan megcsókolt - 200 méteres körzetébe menjen, írja a BBC.
Luis Rubiales a győzelem utáni kéretlen csók és a játékosok fogdosása miatt igazi közellenség lett. Lemondását követelte a spanyol kormány, a világbajnok női válogatott játékosai és edzői és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is, végül hétfőn jelentette be, hogy távozik az elnöki székből. Az esetről, valamint Rubiales korrupt uralmáról bővebben itt, a spanyol nők nagy győzelméről pedig ebben a cikkben írtunk.
A spanyol ügyészség eljárást is indított annak kivizsgálására, hogy a történtek szexuális erőszaknak számítanak-e. Ezt később kiegészítették kényszerítéssel kapcsolatos vádakkal, miszerint Rubiales nyomást gyakorolt a spanyol csatárra, hogy a botrány kirobbanása után a védelmére keljen. Az első tárgyalást a héten tartották, Rubiales - ahogy eddig is - tagadta, hogy szexuálisan bántalmazta volna Hermosot. A játékos viszont azt mondta, nem egyezet bele a csókba. Francisco de Jorge bíró távoltartási végzést kért a volt szakvezetőre, aki elfogadta azt. Ha bűnösnek találják, pénzbírságot vagy akár börtönbüntetést is kaphat.
Szeptember elején kirúgták a női csapat - szintén ellentmondásos - vezetőedzőjét, Jorge Vidát, és helyére a segédedzőt, Montse Tomét nevezték ki. Ő az első nő, aki irányítja a válogatottat. 41 spanyol játékos ugyanakkor közölte a szövetséggel, hogy így sem vállalják a szereplést, mert nem tartják elegendőnek a változtatásokat. Arra, hogy ez milyen következményekkel járhat, két forgatókönyv van. Az egyszerűbb, hogy Tomé úgy dönt, hogy nem hívja be az érintetteket a válogatottba. A másik, összetettebb verzió, hogy behívja az érintett játékosokat, ők pedig hivatalosan elutasítják azt. Ez azonban büntetendő lenne, a spanyol sporttörvény szerint ugyanis nagyon súlyos szabálysértésnek számít, ha valaki visszamondja a válogatottságot.
Teljesen kéretlenül tette ezt a csapat győzelmének ünneplésekor. Most botrány van ebből Spanyolországban, de szerinte minden rendben van a dologgal.
Közellenség lett erőszakos csókja miatt.
Luis Rubiales a Levante játékosaként kiállt fizetést nem kapó csapattársaiért, így lett belőle az országos játékosszakszervezet vezetője. A szövetségi elnöki éveit már átszőtték a botrányok, így a szövetségi orgia vagy a Szaúd-Arábiába vitt Szuperliga. A női válogatottnál már Rubiales előtt is nagyon rossz volt a légkör.
Luis Rubiales azt hitte, neki mindent szabad. Nem számolt azzal, hogy a latin kultúrkör az utóbbi években hátrahagyta egykori konzervatív-macsó sztereotípiáit. Ez a világ egyik legprogresszívebb és kulturálisan leggyorsabban fejlődő része, ahol a társadalom már nem tolerálja a tahóságot.