Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető Varga Mihályról: „Ne haragudjanak rá, ezért kapja a fizetését”

POLITIKA

Kétnapos kihelyezett frakcióülést tartott Esztergomban a kormánypárt, Hernádi Zsolt Mol-vezér közpénzzel feltuningolt luxusszállodájában. A Fidesz évadnyitó frakcióülésén évek óta már nemcsak a megválasztott képviselők és a kormány tagjai, hanem az orbánista médiabirodalom fontos figurái is részt vesznek. Németh Dániel fotóriportja a helyszínről.

Csütörtökön Kocsis Máté, a Fidesz újra megválasztott frakcióvezetője és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője sajtótájékoztatón ismertette, miről lehetett szó Esztergomban.

A Fidesz-frakció kormányzati influenszerek társaságában nyitja meg az évadot

Esztergomban tartják az évadnyitó frakcióülést, ahol a választott képviselők mellett már teljesen természetes Rákay Philip és Bayer Zsolt jelenléte.

Németh Dániel
Politika
Forrás

Kocsis azzal kezdte, hogy a frakcióülésen megnézték a Svédországban bemutatott Az EU és a demokrácia című oktatóvideót – ami a NER olyan, kevésbé elegáns húzásaival szemlélteti a magyar demokrácia hanyatlását, mint a Népszabadság bezárása vagy a CEU elkergetése. Szijjártó Péter külügyminiszter most erre hivatkozva késlelteti a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását, pedig David Pressman amerikai nagykövet egy múlt heti háttérbeszélgetésen utalt rá, hogy a magyar kormány „nagyon jól tudja”, az milyen előnyökkel járna a szövetségnek. Kocsis szerint ami ebben a filmben elhangzik, az „minimum véleményes”, ezért a frakció

egyelőre nem tud támogató döntést hozni a svédek csatlakozásáról.A fideszesek szerinte hosszan beszélgettek az ország szuverenitásának és fizikai határainak védelméről, és arra jutottak, hogy a gazdasági, kulturális és politikai szuverenitásunk támadás alatt áll. Brüsszelből „senki által meg nem választott politikusok” akarják megmondani, hogy Magyarországon töröljék el a rezsicsökkentést, a különadókat, a kamatstopot, engedjék be az ukrán gabonát a magyar piacra, bontsák le a határkerítést, erőltessék rá a genderideológiát a választókra.

A frakcióvezető szerint az európai polgárok közös pénzéből a magyar baloldalt, újságokat, internetes felületeket, civil szervezeteket pénzelik a tanárok helyett, de a Megafon biztosan nem kap külföldi pénzt. Bár azt nem tudja, akkor honnan kaphatott nyolcmilliárd forintnál is több titokzatos forrást a kormánypropagandainfluenszer-gyár.

Az őszi ülésszakban a kormány úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot nyújtana be, ami azon politikusok, pártok, civil szervezetek és médiaszolgáltatók ellen irányulhat, akik külföldi finanszírozásból szereznek támogatást. Ehhez Btk-t és alaptörvényt is kéne módosítani.

Az a baj, hogy nem fognak idejönni

Soha nem volt olyan alacsony a munkanélküliség a fejlett világban, mint ma. Küszöbön a korszak, amikor az országok egymásra licitálva csábítják a bevándorló munkaerőt. Magyarországon ezt lehetetlen összeegyeztetni a kormány idegengyűlölő politikájával. Egy friss törvény a hazai munkáltatók igényeit bevándorlókkal elégítené ki, de miért is jönne bárki ide, ha mehet máshova is?

Bede Márton
gazdaság
Forrás

Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön belengette a bankadó emelésének lehetőségét, amire a forint látványos gyengüléssel reagált. Kocsis Máté szerint erről szó sem lehet, ez csak Varga magánvéleménye volt, mert aggódik a költségvetésért.

„Ne haragudjanak rá, ezért kapja a fizetését”,tette hozzá később újságírói kérdésre. A kormány és Matolcsy György jegybankelnök között szerinte jó és inspiráló vita van. Szóba került Lévai István Zoltán fideszes képviselő is, a főváros 15. számú egyéni választókerületének elnöke, aki a napokban azért mondott le és lépett ki a pártból, mert kiderült: titkos találkozón fizette volna le a Kétfarkú Kutyapárt jelöltjét, hogy induljon a polgármester-választáson, ezzel növelve az esélyeit. Kocsis szerint Lévai lemondása „becsületes és férfias” tett volt, „elkövetett egy hibát, és levont egy helyes konzekvenciát belőle”.

A józsefvárosi önkormányzat jelenlegi vezetése az előző, Kocsis-féle önkormányzat több száz milliós korrupciós ügyének gyanúja miatt tett feljelentést, Kocsist erről is kérdezték. Azt mondta, nála „kereshetnek korrupciós ügyeket, amennyit akarnak”, de nem fognak találni.

Kapcsolódó cikkek

A Fidesz-frakció kormányzati influenszerek társaságában nyitja meg az évadot

Esztergomban tartják az évadnyitó frakcióülést, ahol a választott képviselők mellett már teljesen természetes Rákay Philip és Bayer Zsolt jelenléte.

Németh Dániel
Politika

Szenzáció: Kocsis Máté maradhat a Fidesz frakcióvezetője

A 13 frakcióvezető-helyettes is marad.

Benics Márk
POLITIKA

David Pressman: Magyarország jól tudja, milyen előnyökkel járna Svédország NATO-tagsága

Az amerikai nagykövet arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség összes vadászgépe svéd repülőgép.

Solti Hanna
POLITIKA

Eldurvult a lengyel-ukrán gabonavita, részegezés is volt, most meg már újabb importtilalmakkal fenyegetőznek

Az EU-ban Magyarország, Szlovákia és Lengyelország szembement Brüsszellel. Az Európai Bizottság kényes helyzetben van, az ukránok pedig látványosan kiakadtak. Lengyelországban viszont kampány van.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Kifújt a migráció elleni magyar küzdelem

A határt megvédeni képtelenség, a komoly bűnözők lefülelése esélytelen, a kis halakat pedig egyszerűen szabadon engedik.

Bede Márton
vélemény

Az óvodai neveléstől az Isztambuli Egyezményig: a genderpánik hosszú évtizede Magyarországon

Először 2009-10-ben, az óvodai nevelés alapprogramjának vitájakor tört ki Magyarországon a genderpánik. Pedig akkor a transzneműek (legalábbbis láthatóság szintjén) még a kanyarban sem voltak - a nemi sztereotípiák kerülése önmagában is elrettentő erővel bírt. Az LMBTQ-ellenesség csak ürügy.

Antoni Rita
genderpánik

24.hu: Több mint ötmilliárd forint áramlott titokzatos támogatásokból a Megafonhoz

Ha a többi NER-propagandát is hozzászámoljuk, nyolcmilliárdnál is több gyanús forrás tűnik fel. Ez pedig több mint a duplája annak az összegnek, amit az ellenzéken keres az Állami Számvevőszék.

Kaufmann Balázs
propaganda

Látványosat zuhant a forint, miután Varga Mihály megszorításokat lengetett be

Pedig reggel egész erősen kezdett.

Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

Matolcsy: A kormány kalandor gazdaságpolitikája olaj volt az égő házra

Inflációs tömegbalesetről beszélt a jegybankelnök egy konferencián, és arról, hogy tavaly ősszel az árfolyamválság küszöbén volt az ország. Most viszont javul a helyzet, decemberben 7% is lehet az infláció.

Haász János
gazdaság

Ötmilliót ajánlott titkos találkozókon a kutyapártos jelöltnek a XVIII. kerületi fideszes

Lévai István Zoltán próbálkozását felvette az MKKP politikusa és eljuttatta a hangfelvételt a Válasz Online-nak.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Egyből leszedte a Fidesz a XVIII. kerületi emberét, aki pénzt ajánlott a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjének

A lebukott Lévai István Zoltán a pártból is kilépett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

378 milliós építkezés, benne 96 milliós tanácsadói díj: Kocsis Máté idejéből származó józsefvárosi szerződést vizsgál a NAV

Kedden jártak a NAV bűnügyi nyomozói a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban.

Haász János
belföld