„A külügyi tárca úgy véli, az ilyen cselekedetek túl vannak a diplomáciai kommunikáció normáin" - közölte a szlovák külügyminisztérium a TASR hírügynökséggel Szijjártó Péter kijelentéseire utalva.
A szlovák külügyminisztérium bekérette Balogh Csabát, Magyarország szlovákiai nagykövetét, akit arra kértek, tolmácsolja a magyar miniszternek Szlovákia fenntartásait a választási kampányba való beavatkozásával kapcsolatban.
Szijjártó kedden Délkelet-Szlovákiában, másnap pedig Délnyugat-Szlovákiában lépett fel a Szövetséggel közösen. Mindkétszer arra buzdította a szlovákiai magyarokat, hogy szavazzanak az „egységes magyar pártra”.
A miniszter azt mondta, hogy egy nappal a látogatása előtt kapott egy sms-t Miroslav Wlachovský szlovák külügyminisztertől, hogy „viselkedjen rendesen”. Szijjártó azt válaszolta neki, hogy nyugodt lehet, hiszen ismeri őt. Ez viszont nem biztos, hogy megnyugtatta a szlovák minisztert.
Szijjártót megkérdezte a felvidéki Napunk, hogy a Robert Fico vezette Smernek vagy a Progresszív Szlovákiának szurkol-e a magyar kormány. A miniszter azt válaszolta, erről nincs véleménye, a döntés a szlovák állampolgároké. Azt is elmondta, hogy szerinte nem avatkozott bele a választási kampányba, amikor kommentálta a Smer-jelölt Tibor Gašpar ellen indult eljárást.
Szlovákiában szombaton tartanak parlamenti választást. A belpolitikai helyzetről egy hete írtunk hosszabban.
(via Paraméter)
A külügyminiszter Szlovákiában arról beszélt, hogy „érdekes módon ha egy választást megelőzően a patrióta erőknek jó esélye van a győzelemre, valahogy mindig róluk derül ki valami, valahogy mindig őket tartóztatják le, valahogy a jogi eljárások mindig akkor érnek egy olyan fázisba, hogy róluk szivárogtatnak ki valamit”.
Jövő szombaton választ Szlovákia, a magyar párt Szövetség néven indul egy olyan szlovák pártból jött magyar politikussal, aki talán a parlamentbe vágyó szlovákiai magyarság utolsó reménye, és aki sokszor a Fideszhez nagyon hasonló dolgokat mond. A magas részvétel megöli a Szövetséget.