Lengyel barátainkat is le kell győznünk, ha 2036-ban olimpiát akarunk rendezni

sport

Negyedikként Lengyelország is bejelentette, hogy megpályázza a 2036-as nyári olimpia megrendezését. Erről Andrzej Duda elnök beszélt szerdán Zakopanéban.

Korábban Indonézia, Mexikó és Törökország jelentkezett be a rendezésre. A négy pályázó közül eddig egyedül Mexikó rendezett olimpiát, 1968-ban. A közép-amerikai ország egyelőre konkrét város megnevezése nélkül jelentette be a pályázatát. A Mexikói Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, Guadalajara, Mexikóváros, Tijuana és Monterrey is képes lehet a rendezésre.

A 275 milliós Indonézia a 2032-es játékokra is pályázott, azonban alulmaradt Brisbane-nel szemben. A világ legnagyobb muszlim, egyben negyedik legnépesebb országa Nusantarában rendezné meg az olimpiát. A Borneó szigetén található, jelenleg is építés alatt álló település 2024-től lesz Jakartát leváltva az új főváros.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Joko Widodo, indonéz elnök 2018-ban, miután Indonézia bejelentette, hogy megpályázza a 2032-es olimpia megrendezését
Fotó: HANDOUT/AFP

Törökország pedig hetedszer pályázik az olimpia rendezésre. Eddig egyszer sem nyertek, pedig az elmúlt hat nyári olimpiából ötnél ott voltak a jelentkezők között. A sikerhez a legközelebb a 2020-as pályázatuk került, mely második lett Tokióé mögött. Az olimpiát a 16 milliós Isztambulban rendeznék meg.

A már bejelentett pályázatok mellett több ország is gondolkozik azon, hogy beszálljon a versenybe. Európából Németország, Olaszország és Dánia fontolgatja a rendezést, míg Ázsiából Dél-Korea, Kína, India és Katar szerepel a potenciális pályázók között. Rajtuk kívül még Kanada és Egyiptom gondolkozik, hogy elinduljon a versenyben.

A nyári budapesti atlétikai világbajnokság után újra napirendre került egy esetleges magyar pályázat gondolata is. Orbán Viktor, Németh Balázs és Szöllősi György is tett erre utaló nyilatkozatokat. A 2036-os pályázat ötletét egyébként először a Mi Hazánkos Novák Előd dobta be a közbeszédbe, pár hónappal később pedig már Fürjes Balázs beszélt arról, hogy Budapest ma még alkalmasabb a rendezésre, mint korábban. Ezt a véleményét Szijjártó Péter is osztotta.

Andrzej Duda és Orbán Viktor
Fotó: Mateusz Wlodarczyk/NurPhoto via AFP

Az esetleges magyar olimpiai esélyeiről és anyagi vonzatairól ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kapcsolódó cikkek

Orbán szerint aligha maradhat úgy az idők végezetéig, hogy Magyarország nem rendezett még olimpiát

Az is kiderült a köszöntőjéből, hogy a magyarok az atlétikai világbajnokságot a békének ajánlották fel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Olimpiát rendezne Magyarországon a Mi Hazánk

Novák Előd szerint "megérdemeljük" az olimpiai játékokat.

Benics Márk
belföld

Egy női kézilabda Eb társrendezésére sincs pénz, de Fürjes Balázs szerint Budapest most „még inkább” alkalmas az olimpiarendezésre

Az államtitkár szerint a magyar szövetségen és Budapest városán múlik, hogy mikor pályázunk újra a rendezésre.

Horváth Bence
POLITIKA

Szijjártó szerint is „abszolút alkalmas lenne” Budapest olimpiarendezésre, de még semmilyen készülődés nem volt

„Hogy az nekik mennyi politikai tőkét hozott, azt a legutóbbi parlamenti választás világosan megmutatta, tehát lehet, hogy nem kellett volna megfúrni ezt a nagyszerű nemzeti kezdeményezést” – mondta a Momentumról.

Herczeg Márk
POLITIKA

Sok ezer milliárd forint és borzasztóan erős vetélytársak legyőzése kellene a 2036-os magyar olimpiához

Az atlétikai világbajnokság után újra téma lett, hogy Budapest megpályázhatja a 2036-os olimpiát. A sikerhez azonban le kellene győzni nagyon erős riválisokat, komoly és drága infrastrukturális fejlesztésekre lenne szükség, nem beszélve a társadalmi konszenzus megteremtéséről.

Molnár Kristóf
sport