Stefani Germanottának, művésznevén Lady Gagának nem kell 500 ezer dolláros (~ 183 millió forint) nyomravezetői díjat fizetnie annak a nőnek, aki visszaadta két francia bulldogját, akiket 2021-ben raboltak el fegyveresek Hollywoodban. A kutyák elrablása miatt akkor öt embert tartóztattak le.
Két évvel ezelőtt két fegyveres támadta meg Ryan Fischert, Gaga kutyasétáltatóját, aki az énekes három francia bulldogját sétáltatta. Fischer szembeszállt a rablókkal, ezért egyikük mellbe lőtte, Kojit és Gustavot pedig elrabolták. A harmadik kutya, Miss Asia elszaladt, ő még aznap meglett. Fischer állapota kritikus volt, de teljesen felépült.
Gaga 500 ezer dollárt ajánlott a kutyáiért, akiket végül egy Jennifer McBride nevű nő vitt be a rendőrörsre. Azóta sem tudni, pontosan hogyan kerültek hozzá.
A kutyasétáltatót megsebesítő James Howard Jacksont huszonegy év börtönre ítélték. McBridenak a gyanú szerint az egyik fegyveres apjával volt viszonya a támadás idején, és habár ő sosem vallotta magát bűnösnek, az eset után két év próbaidőre ítélték bűncselekményben való segédkezés és lopott tulajdon elfogadása miatt.
Mivel az énekes azóta is tartozott neki a nyomravezetői díjjal, McBride beperelte, és további 1,5 millió dolláros kártérítést (~ 550 millió forint) követelt. A szerdai bírósági ítélet szerint a kutyák visszajuttatásában játszott szerepe miatt a nő nem követelhet pénzt Gagától.
McBride szerint ő csak gondoskodott róla, hogy a kutyák épségben visszakerüljenek.
(via BBC)
A rendőrök szerint nem Lady Gaga volt az oka a támadásnak.
Jackson egyike volt annak a három férfinak, akik 2021 februárjában, amikor meglátták az énekesnő kutyáit sétáltató Ryan Fischert, kiszálltak a kocsiból, és ütni meg fojtogatni kezdték, majd rá is lőttek.
És úgy néz ki, hogy az asszisztense is túléli az esetet, akit lelőttek a kutyarablók. Micsoda happy end!