A Direkt 36 tényfeltáró központ gigantikus tényfeltáró cikket publikált a Telexen arról, hogy milyen szerepet játszott az Orbán-kormány a 4iG informatikai és távközlési vállalat felfuttatásában.
Az Orbán-rendszer csúcsvállalatának titkai című anyag egy fejezete szerint 2021 közepén Orbán Viktor személyesen folytatott titkos tárgyalást a londoni magyar nagykövetségen az Invitech távközlési vállalat tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselőivel. A miniszterelnök arról győzködte hosszasan a tárgyalópartnereit, hogy adják el a céget a 4iG-nek. Bár a 4iG hivatalosan magáncég, és Orbán rendszeresen állítja, hogy nem foglalkozik üzleti ügyekkel, a D36 forrásai szerint több mint egy órán keresztül egyeztetett az invitechesekkel. A londoni találkozó fordulópontot hozott, eredményeként 2021 szeptemberében le is zárult a felvásárlási ügylet.
A D36 cikke alaposan körüljárja, hogy a 4iG első embereként számon tartott Jászai Gellért üzletember miként került helyzetbe azután, hogy Simicska Lajos kegyvesztett lett Orbán Viktornál. Jászai Simicskával még nem tudta megtalálni a közös hangot – „ott ült a Lajos, és mondta, hogy »loan-to-value a faszom«, majd felállt és elment”, mondta egyik találkozójukról a tényfeltáró központ forrása, arra utalva, hogy Simicskának már a Jászai-féle szóhasználat sem volt rokonszenves –, a helyére lépő Mészáros Lőrinccel azonban ez annál inkább összejött. „Amikor Lőrinchez odakerült, Jászai segítette őt abban, hogy ne kockás papíron csinálja a könyvelését” – illusztrálta kapcsolatukat egy kormányközeli üzletember a direkteseknek.
A központ feltárta, hogy miként jutott titokban jelentős állami forrásokhoz a 4iG. A dokumentumok szerint egy állami befektetési cég, a Széchenyi Alapok döntései nyomán 72 milliárd forintnyi állami forráshoz jutott 2021 végén egy iG COM-nak hívott magántőkealap. Az iG COM a kapott pénzt szinte teljes egészében arra költötte, hogy részvényeket vásároljon a 4iG-ben egy zárt körű tőkeemelés keretében, vagyis ezzel extra forráshoz juttassa a céget. A befektetés futamideje 20 év, tehát akár ennyi ideig a 4iG-nál maradhat az állami forrás. Az iG COM a 4iG legnagyobb részvényese közel 39 százalékos tulajdonrésszel. A 4iG rendszeresen úgy hivatkozik az alapra, hogy az Jászai érdekeltsége, erre alapozva állítja Jászai is magáról, hogy ő a 4iG többségi tulajdonosa. Pedig az iG COM-os részvényvásárláshoz a forrás túlnyomó részét az állam, tehát az adófizetők biztosították.
A D36 anyaga kitér még többek között a Rogán–Pintér–Palkovics-belháború, a Digi-affér és a Vodafone-deal részleteire is, valamint arra, hogy milyen törekvések vannak a védelmi iparban és az orbáni regionális külpolitikában. „A 4iG ugyanakkor nem csak pénzügyi szálakon kötődik a kormányhoz. A vállalat fejlődése szorosan igazodik Orbán Viktor régiós hatalmi ambícióihoz is. Kiderítettük, hogy egy német–magyar kormányalku eredményeként tudott a 4iG beszállni a nemzetközi védelmi iparba, miközben elkezdett terjeszkedni a Nyugat-Balkánon is, amelyet a miniszterelnök alkalmasnak tart arra, hogy legalább részben magyar befolyási övezetté alakítsa” – olvasható a cikkben.
A Direkt36 részletes kérdésekkel kereste meg a történtek szereplőit – köztük a miniszterelnököt és a 4iG-t –, de egyikük sem reagált.
A 4iG-ről – mint a NER szuperprojektjéről – korábban többek között ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
A nyilvánosság attól hangos, hogy a 4IG és Antenna Hungária megcsinálta a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb vállalati felvásárlását, de arról mélyen hallgatnak, hogy a két cég belekeveredett az utóbbi évek legszövevényesebb bűnügyébe.
Az informatikai szektorban Orbán új erőközpontot hoz létre, Mészárostól és Tiborcztól függetlenül. Politikai és személyes okok egyaránt sorakoznak Jászai Gellért és az állami megbízásokra kiszemelt 4iG Nyrt. felfuttatása mögött.