Menczer Tamás szerint a német kancellár és a francia elnök is számtalanszor tárgyalt Putyinnal a háború kezdete óta, pedig nem

POLITIKA

Orbán és Putyin tárgyalása miatt kiabáltak egymással a képviselők kedden az országgyűlésben: Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint van abban valami nyugtalanító, hogy az ’56-os forradalom emléknapja előtt néhány nappal a miniszterelnök a Kínai Kommunista Párt meghívására Vlagyimir Putyinnal találkozott.

„Orbán Viktor Magyarország számára életveszélyes külpolitikát folytat, nem szolgálja hazánk érdekét, cselédként tekintenek a kínai és az orosz diktatúrák Magyarországra, hazánkat kizsákmányolni akarják”, mondta felszólalásában a politikus. Szabó még beszélt, amikor Kövér László házelnök átadta a szót Menczer Tamás fideszes államtitkárnak, félbeszakítva ezzel a képviselőt.

A magyar miniszterelnök Pekingben találkozott az orosz elnökkel múlt héten, ahol nem háborúnak, hanem katonai műveletnek nevezte az Ukrajna ellen indított háborút.

Menczer a parlament keddi ülésén válaszában azt kérdezte Szabótól, hogy

„amikor a német kancellár és a francia elnök tárgyal és tárgyalt a háború kezdete óta számtalanszor az orosz elnökkel, akkor nem volt probléma?Vagy az a baj, hogy telefonon lehet tárgyalni, mert arról nem lehet fényképet készíteni?” - utalva itt vélhetően arra, amikor Emmanuel Macron és Olaf Scholz nyolcvan percig telefonált Putyinnal, hogy felszólítsák, tárgyaljon közvetlenül az ukrán elnökkel.

A német kancellár és a francia elnök telefonált ugyan, de hivatalosan nem tárgyalt Putyinnal azóta, hogy Oroszország tavaly februárban megtámadta Ukrajnát. Orbán Viktoron kívül, az európai politikusok közül csak Karl Nehammer osztrák kancellár találkozott az orosz elnökkel a háború kitörése óta, de ő nem egy NATO-tagország vezetője, és elmondása szerint a találkozójuk kifejezetten barátságtalan, szembesítő hangulatban zajlott még tavaly tavasszal.

Egyébként Nehammer képviselte Magyarországot és Orbánt a pekingi találkozóval egyidőben zajló, gázai-izraeli háború miatt megrendezett rendkívüli uniós csúcson is. A Putyin–Orbán-találkozó után összeültek a NATO-tagállamok nagykövetei, kiakadt az amerikai nagykövet, az ukrán külügyminiszter pedig azt mondta, reméli, hogy Orbán a kézfogásuk után megmosta és fertőtlenítette a kezét.

Kapcsolódó cikkek

Putyin elnök megdicsérte Orbán Viktort

Az orosz állami tévécsatornában beszélt elismerősen a magyar kormányfőről.

Haász János
külföld

Rácz András: Látványosan megalázta Orbánt a Kreml videója

Putyin beszél, a magyar miniszterelnök idegesen izeg-mozog.

Botos Tamás
POLITIKA

Háború helyett katonai műveletnek nevezte Orbán a háborút a Putyinnal tartott kétoldalú találkozón Pekingben

A katonai művelet és a nyugati szankciók sajnos sokat ártanak a kiváló magyar–orosz kapcsolatoknak.

Gazda Albert
külföld

Macron és Scholz 80 percig telefonált Putyinnal, felszólították, hogy tárgyaljon közvetlenül és komolyan Zelenszkijjel

Az orosz diktátor felajánlotta, hogy megvizsgálja a lehetőségeket a globális élelmiszerválság kezelésében, cserébe a szankciók feloldását követelte a Nyugattól.

Herczeg Márk
háború

Az osztrák kancellár képviselte Magyarországot az uniós csúcson, mert Orbán Viktor Kínában tárgyalt

Erre a magyar miniszterelnök kérte meg Karl Nehammert.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az Orbán–Putyin találkozó miatt összeültek a NATO-tagországok nagykövetei

„Aggasztó, hogy Magyarország úgy döntött, ilyen módon lép kapcsolatba Putyinnal. Ahogy az a nyelvezet is aggasztó, amivel a miniszterelnök Putyin ukrajnai háborúját jellemezte.”

Botos Tamás
POLITIKA

Az amerikai nagykövet szerint Orbán annak könyörög üzletekért, aki civileket bombáz Ukrajnában

David Pressman megjegyezte, hogy a szövetségesek közül csak a magyar miniszterelnök csinál ilyet.

Czinkóczi Sándor
háború

Az ukrán külügyminiszter reméli, hogy Orbán legalább megmosta és fertőtlenítette a kezét, miután kezet fogott Putyinnal

Ez az eddigi első magas rangú kijevi reakció arra, hogy a héten Orbán mosolyogva odaállt az orosz diktátor mellé.

Herczeg Márk
külföld