Ismét beosztásba helyezte Böröndi Gábor vezérkari főnök azt a szolnoki katonanőt, akit elmondása szerint korábban szexuálisan zaklatott a parancsnoka – írja az Atv.hu. „Tudomásom szerint az eljárás jelenleg is folyamatban van” – mondta az üggyel kapcsolatban Hegedűs Antal ügyvéd az ATV Híradó stábjának.
A szolnoki katonanőt elmondása szerint szexuálisan zaklatta a parancsnoka, majd azt állította, hogy a panasztételt követő vizsgálat során még őt hurcolták meg, illetve a kirúgás előszobájának számító rendelkezési állományba helyezték.
A jogász tiszt beosztású honvédnő a Honvédelmi Minisztériumhoz és az akkori vezérkari főnökhöz fordult, de érdemben nem kapott segítséget. Ezért feljelentést tett, ami alapján a Központi Nyomozó Főügyészség megkezdte a nyomozást.
Az ügy az ATV szerint most jelentős fordulatot vett. „A Magyar Honvédség vezérkari főnöke ugyanabban a helyőrségben, ahol korábban is szolgált, beosztást biztosított számára, és ezt a munkát azóta meg is kezdte, el is látja” – mondta az ügyvéd. Hozzátette, ezt védence nagy sikernek tekinti, ugyanis a történtek ellenére katona szeretett volna maradni.
A helyőrség honlapján új parancsnok szerepel, írja az Atv.hu, vagyis a feljelentett korábbi felettes máshol teljesít szolgálatot.
A szolnoki katonanő történetéről többek közt ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
A főhadnagy ügyvédje szerint ez egyet jelent a védence menesztésével a katonaságtól, ugyanis a HM-től kapott határozat visszahelyezi az általa feljelentett parancsnok alá.
Gumibottal mellbe ütötte, utána hasba rúgta a törzszászlós a katonanőt. A szolnoki bázis ügyeit ismerő informátorunk szerint szexuális zaklatás miatt is indult belső vizsgálat, de a panaszost azóta sem keresték. Több katonanőt is bántalmazhattak.
Belső források szerint még meg sem keresték, az ügyészség szerint már ki is hallgatták a szolnoki katonanőt, aki szexuális zaklatással vádolja a parancsnokát. A minisztérium új rendelettel lepte meg a katonákat.