Tóth Gabi a Sztárban sztár zsűritagjaként promózta új számát a Sztárban sztárban, az Átkozott nyár című dalt pedig nemcsak elénekelte, de el is táncolta, méghozzá új pasijával. (Ha valaki lemaradt volna: a Fidesz kedvenc énekesnője és séf férje augusztusban szakítottak, férje mindezt úgy jelentette be akkor, hogy „időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet”, majd kiderült, hogy az énekesnő már a Fricska táncegyüttes egyik tagját szereti.)
Szóval Tóth Gabi, aki az elmúlt hónapokban sokszor jelezte, hogy örülne, ha nem foglalkoznának annyit a magánéletével, most kamerák előtt szerepelt új párjával, Papp Máté Bencével, akivel „nagyon boldogok most együtt”. A Telex szemléje szerint Tóth Gabi „nagy érzelmi kitárulkozásnak” nevezte a dalt, aminek szövege szerinte „nagyon mély és nehéz, mert voltak nehéz időszakok, de annál boldogabb jelent és jövőt hozott magával”. Új kapcsolatáról azt mondta, „nem nagyon beszéltünk és nem nagyon mutatkoztunk az elmúlt pár hónapban”, de ebben a dalban akarták megmutatni, mi történt velük. A dal üzenete pedig az, hogy „legyünk bátrak, merjünk szeretni”.
Meghallgattam az Átkozott nyarat, nem is egyszer, de minek.
Lehet, hogy Instáján csak mostanában lett kevesebb a szelfi és több a Szent Korona, az énekesnő vallásossága nem új. Az már inkább, hogy véleményét és világnézetét egy kormányközeli blogon osztja meg.
Aztán valami történt.
Krausz Gábor posztolta ki a hírt, hat év után válnak külön.