Orbán Ráhel a teljes élet titkát ígérte, a mesterséges intelligenciával feltuningolt avatarját kaptuk helyette

TECH

Eddig azoknak sem sikerült meggyőzniük, akik az emberi civilizáció közelgő pusztulását látták a mesterséges intelligenciában, de azok az optimisták sem nyugtattak meg maradéktalanul, akik szerint az AI csak egy újabb technológiai lépcsőfok. Annyi biztos, hogy a legkevésbé valószínű forgatókönyvek mindenképpen az tűnt, hogy a magyar kreatívipar Orbán Ráhel előadásából próbálja majd megtudni, milyen viszonyban áll egymással az érzelmi és a mesterséges intelligencia.

A BDPST Koncept kreatív igazgatója visszatérő vendég a Republic Group Brandfestiválján: tavaly arról mesélt, hogyan tudott sikereket elérni annak ellenére, hogy az apja a miniszterelnök. De idei vállalása ennél is merészebbnek ígérkezett:

A szinopszis alapján joggal számíthattunk arra, hogy ez lesz a NER-es Magyarázat mindenre, igazi civilizációs iránymutatást kapunk:

Üzlet és élet, sikeres vállalkozás és egészség. Orbán Ráhel előadásában nemcsak a karizmatikus vezetők sajátosságaira, a döntéshozóképesség fontosságára és szenzitív piacismeret fontosságára fog kitérni, hanem a kreativitásra, a csapatjátékra és a teljes élet titkaira is. A BDPST Koncept ügyvezetője és kreatívigazgatója továbbá meg fogja osztani gondolatait a mesterséges intelligencia kreativitásra gyakorolt pozitív és negatív hatásairól is.”

A műsor annyira korszerűen indult, hogy mielőtt fény derült volna a teljes élet titkaira, Orbán Ráhel AI-generált avatarja konferálta fel az igazi Orbán Ráhelt, akit mostanában az foglalkoztat, hogyan lehetne mesterséges intelligenciával fokozni a vendégélményt. Bár férjével közös birodalma az elmúlt években szédítő terjeszkedést mutatott be a nemzetközi fuvarozástól a bankszektorig, a miniszterelnök lányának külön fájhat, hogy a luxusszállodáik tavaly veszteséget mutattak.

Orbán Ráhel most is aggódva jegyezte meg, hogy a polikrízisek korában még a versenyszféra is erősödik, ezért úgy látja, „a technológiai fejlődés az egyetlen kitörési pont, ahol mi is lépést tudunk tartani a jövővel, és erre tudjuk építeni a versenyképességünket”.

Ezen a ponton sajnos rá kellett jönnünk, hogy Orbán Ráhel témát változtatott,mert a teljes élet titka helyett egy száraz, felolvasásszagú előadást kaptunk arról, milyen AI-alapú szoftvereket használnak a szolgáltatói folyamatokban revenue managementre vagy mondjuk a szobatakarítás beosztására. De sajnos „jelenleg inkább csak nagy szállodák alkalmasak arra, hogy megfizessék ezeket a programokat.” A közönség nagyobb megfejtésekre számító része meg is indult előadás közben a büfé felé.

Hibrid rezsim, hybrid skills

De Orbán Ráhel sem bízik annyira az új technológiákban. Amikor a Dorottya utcában megnyíló újabb hoteljükről beszélt - amire egyébként a Mészáros-féle Bankholdintól kaptak hitelt -, azt mondta: „Az AI a mi esetünkben nem képzi a brandélmény, a narratívának a részét, itt csak úgy jelenhet meg, mint egy háttértámogató szerv.” Már 8 évvel ezelőtt is felmerült, hogy kulcskártyák helyett majd telefonnal lehetne nyitni a szobákat, de Orbán Ráhel még nem látja ennek az elterjedését. Szerinte inkább a hibrid megoldásokat támogatja, ami a családja rendszerszemléletétől egyébként sem áll távol.

Az AI kétélű fegyver, hiszen abban a pillanatban, ahogy tudjuk, hogyan kell használni, nagyon sok eredményt tud hozni, optimalizál és a hatékonyságunkat segíti, ugyanakkor ha nem tudjuk, hogyan kell használni, akkor sokkal több hibát halmozhatunk fel ” - ennyi volt a kreatív igazgató nagy megfejtése. De a techszkeptikus előadás végül mégis egy digitális csodával zárult:

az AI-val feltuningolt Orbán Ráhel japánul köszönt el a közönségtől.

Forrás
Kapcsolódó cikkek

Ez még nem a világvége, de az eddig ismert világunknak vége

Minden egész eltörik, és a technológiai forradalom felfalja saját szüleit? Eljött a munka és a kapitalizmus vége, csak nem úgy, ahogy gondoltuk? Vagy ez evolúciós ugrás egy emberiség utáni disztópiába? Az AI után semmi sem marad olyan, amilyen volt.

Rényi Pál Dániel, Herczeg Márk
vélemény

Akik szerint nem pusztít ki minket a mesterséges intelligencia

Fél éve szabadultak rá a világra a szöveget író és képeket készítő AI-rendszerek, és már külön iparág lett ezekkel kapcsolatban apokaliptikus jóslatokba bocsájtkozni. De sokan vannak, akik szerint most sem kell a világvégén aggódnunk.

Bede Márton
tech

Orbán Ráhel mindig úgy érezte, hogy túl kell teljesítenie azért, mert a miniszterelnök az apja

A miniszterelnök lánya egy konferencián beszélt arról az egyetlen esetről, amikor úgy érezte, hogy konfliktusba került a munkája és a családi háttere.

Czinkóczi Sándor
siker

Miután Tiborczhoz került, meghatszorozta az eredményét a Waberer's

Nehéz időkben is történnek gazdasági csodák.

Czinkóczi Sándor
siker

Összefogtak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankjai, hogy rajtuk keresztül lehessen uniós pénzhez jutni

Országszerte ők kínálhatják az MFB európai uniós forrásból finanszírozott kedvezményes hiteleit.

Czinkóczi Sándor
család

Egyre inkább veszteségesek Tiborcz István luxusszállói

A turai és a tarcali szálló is megsínylette a járványt.

Szurovecz Illés
gazdaság

A polikrízis korszaka

Klíma, háború, infláció, járvány: életünket teljesen leuralták a válságnarratívák. A tavalyi év nagy felismerése éppen az volt, hogy el kell kezdenünk másképp gondolkodni ezekről a válságokról, ha egyszer érdemben akarjuk kezelni őket.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Főleg Mészárosék bankholdingjának hiteleiből terjeszkedik Tiborcz ingatlanbirodalma

Ha baj van a fizetéssel, körön belül marad a tulajdon.

Czinkóczi Sándor
MUNKABÍRÁS

Freedom House: Magyarország már nem demokrácia, hanem hibrid rezsim

Egyre távolabb Közép-Európától, egyre közelebb a Balkánhoz.

Szurovecz Illés
POLITIKA