Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette, hogy megállapodás született a munkaadók és a munkáltatók között, így decembertől emelkedhetnek a legkisebb keresetek.
Nagy jelezte, hogy a Kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat.
Az emelés hírét egyébként már november 2-án bejelentette Hollik István, pár órával később azonban módosította a bejegyzését, kiemelkedő módról feltételesre változtatta a szöveget.
Nagy valószínűleg tanult Hollik hibájából, ezért is fogalmazott feltételes módban.
(via MTI)
Bruttó 232 ezerről 266 ezer forintra.
Mert még nincs végleges megegyezés. De nem csak ez tűnhet fel, ha megnézzük a szerkesztési előzményeket.