Milák Kristóf még mindig nem kezdte meg a felkészülést a párizsi olimpiára

sport

„Annyit elmondhatok, hogy komoly uszodai tréningjei nincsenek, de a konditerembe lejár az erőnléti edzőjével, Zala Gyurival” - mondta Gergely István, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke a sport.hu-nak.

Gergely elmondta, hogy Milák gyógytornára és rehabilitációs gyakorlatokra is jár, tehát, amit „a szárazföldön meg kell tennie, azt megteszi.” Azt is elmondta, hogy Milák úgy látja, nincs még késő felkészülni az olimpiára, amivel a Honvéd elnöke is egyetértett.

Gergely arról is beszélt, hogy a klub egyelőre nem tervez kihátrálni a sportoló mögül, mivel tudják, hogy Milák mit csinál, tehát nem tartja őket bizonytalanságban, és a sportolói szerződésbe több minden belefér, mint egy átlag munkaszerződésbe.

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Az utóbbi hónapokban folyamatosan téma volt az olimpiai bajnok, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok úszó fizikai és lelki állapota, főleg mióta június közepén bejelentette, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon, mert mély hullámvölgyben van fizikailag és mentálisan is. Az edzéseket szeptember elején újrakezdte, de október közepén úgy döntött, hogy nem indul a Duna Arénában megrendezett világkupa-viadalon sem.

Ezután beszólt neki az úszószövetség elnöke, az egyszeres olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Wladár Sándor, aki szerint Milák tartozik az országnak, kritizálta őt nyilvánosan Virth Balázs, beszélt róla a volt edzője, megvédte őt Hosszú Katinka, megszólalt az ügyében a klubvezetője.

Kapcsolódó cikkek

Nagyon mély hullámvölgybe került Milák Kristóf, ezért kihagyja az úszó világbajnokságot

Az olimpiai és világbajnok úszó azt írja a közleményében, hogy "jelenleg sem fizikálisan, sem mentálisan nem vagyok azon a szinten, hogy ott legyek a világ legjobbjai között".

Haszán Zoltán
sport

Milák Kristóf: „A csúcson mindenki magányos”

A 200 méter pillangó olimpiai bajnoka és világcsúcstartója egy podcastben beszélt mély hullámvölgyéről, ami miatt kihagyta a világbajnokságot.

Benics Márk
sport

Milák Kristóf nem indul a budapesti világkupa-versenyen, nemhogy versenyzésre, még edzésre alkalmas állapotban sincs

Az edzője egyetértett az úszó döntésével.

Haász János
sport

A Magyar Úszószövetség elnöke szerint Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, ezért komolyan edzésbe kell állnia

„A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Ő Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát” – mondta Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.

Herczeg Márk
sport

Edzője szerint Milák a „huszonnegyedik órában” van

Egyenes leszek, ez így nem fog menni, mondta Virth Balázs.

Botos Tamás
sport

Milák volt edzője: Drámai dolog történt Kristóf életében

Elvesztette egy nagyon közeli családtagját.

Fődi Kitti
sport

Hosszú Katinka megvédte Milák Kristófot, szerinte Wladár felháborító és primitív dolgot mondott

Amikor a Magyar Úszó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az olimpia bajnok, világcsúcstartó úszó kezdjen el komolyabban edzeni, mert még tartozik Magyarországnak.

Herczeg Márk
sport

Lehet sajnálni, haragudni rá, óriási elvárásokkal szembeállítani, de elsősorban szeretni kell - mondta klubvezetője Milák Kristófról

A Honvéd nem fog olyan szankciókat alkalmazni, amelyek hátráltatnák Milák munkáját, mert nem ez a feladatuk - mondta a klubvezető.

Diószegi-Horváth Nóra
sport