Az ügyészség nemrég közölte, hogy nem indítanak nyomozást annak a magyar férfinek az ügyében, akit a török elnök testőrei vertek meg az államalapítás ünnepén, most pedig a miniszterelnöki sajtófőnök bejelentette: Recep Tayyip Erdoğan december 18-án várhatóan Budapestre utazik a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésére.
Havasi Bertalan az ATV-nek azt mondta, a látogatás másik programja azt lesz, hogy megünneplik a magyar-török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulóját. Ezt a két ország egy magyar-török kulturális évaddal ünnepli, aminek a megszervezését Hoppál Péterre bízták. Feladatai között szerepel, hogy megvizsgálja az Isztambulban található, az Erdélyi Fejedelemség követségének korábban otthont adó épület felújításának és hasznosításának lehetőségét is.
Csak egy kis könnyű testi sértés volt, nincs itt semmi látnivaló.
Bán Tamás szerint a TEK-esek mentették ki a rátámadó török testőrök kezei közül.
A fideszes parlamenti képviselő továbbra is Csák János alatt fog dolgozni.