A Medián 2017 után újra országos, reprezentatív közvélemény-kutatással kereste a választ arra, az emberek minek neveznék az Orbán-rendszert adott kifejezések közül. A HVG írta meg, hogy mi lett a sorrend:
Érdekes, hogy 2017-ben még a polgári demokrácia nyert, és a kormánypártiak most is többségében azt vagy a NER-t mondták, de minden más csoportban a – Magyar Bálint-féle – maffiaállam, az önkényuralom és a diktatúra van az első három helyen.
Egyébként vannak egyéb definíciók is, amikből lehetne válogatni, például:
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ordo-nacionalista poszt-neoliberalizmus-e a rendszer ideológiája!
A CEU Demokrácia Intézetének kutatói tanulmányban elemezték az Orbán-rezsim orosz és uniós politikáját a háború kitörése előtt és után.
Egyre távolabb Közép-Európától, egyre közelebb a Balkánhoz.
Nem azért fejlesztik ki az illiberalizmust, mert ebben hisznek, hanem azért, hogy birtokolják az államhatalmat. Hiába van több párt is egy kleptokráciában, ha végül csak egy tud nyerni.
Orbán Viktor a diktátorok új típusa, az elnyomás helyett kevésbé erőszakos, de piszkos trükkökkel és jó sok propagandával uralkodó spin diktátorok közé tartozik. Ezt állítja egy új könyv, amelynek egyik szerzője, az orosz Szergej Gurijev arról beszélt a 444-nek, hogy mitől diktatúra a spin diktatúra, és mi lehet ezek sorsa.
Újabb 20 mondat, amivel minden eddiginél pontosabban magyarázzuk el, mit jelent az, hogy Magyarország előre megy, nem hátra.
Egészen újszerűen írták le Orbán Viktort és a NER-t. Dorit Geva szerint Orbán globalizáció és nemzetállam egymáshoz igazításán dolgozik, alapvetően a neoliberalizmus eszközrendszerével, csak erősebb állammal. Egyszerre épít klientúrát és próbálja a fogyasztás ösztönzésével kielégíteni a középosztályt. De a keleti nyitással meggyűlhet a baja.