A MI Hazánk november végén nyújtotta be azt a javaslatot, ami alapján új rendszerben kellene magtartani jövő nyáron Budapesten az önkormányzati választást. Ez úgy módosítaná a jelenlegi rendszert, hogy a kerületi polgármesterek helyett csak listáról bejutó képviselők kerülnének a közgyűlésbe, akik között a helyeket szavazatarányosan osztanák el. Ez javítana a Fidesz helyzetén, valamint a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk képviselői is könnyebben bejuthatnának, ők pedig nem feltétlenül támogatnák az ellenzéki koalíciót. Esélyes, hogy ez alapján Karácsonyék hiába nyernének, még abszolút többségük sem lenne a következő 5 évre.
Bár a Fidesz elintézte, hogy a javaslatot rendkívüli ülésen tárgyalja a parlament,a vitára csak egy szem kormánypárti képviselő ült be pár percre, így egészen idáig nem volt világos, mit is gondolnak a Mi Hazánk ötletéről. A Törvényalkotási Bizottság csütörtöki ülése előtt azonban befutottak a kormánypárti javaslatok, amiből kiderül, mit tennének még hozzá.
Így például néhány nyelvhelyességi és jogtechnikai javításon túl a több jelölő szervezet által állított közös fővárosi listára vonatkozó mandátumszerzési küszöböt 5 százalékban határoznák meg. Az indoklás szerint ezáltal biztosítható a választói akarat minél szélesebb körű érvényesítése és megjelenése a megválasztott közgyűlés összetételében.
Egyébkén az Igazságügyi Bizottság keddi ülésén, ahol a javaslat részletes vitáját tartották, a fideszes képviselők is támogatták a Mi Hazánk módosítóját.
Karácsony Gergely a Fideszt látja a módosítás hátterében, de szerinte ahhoz is gyávák, hogy a saját nevükben adják be a javaslatot, "rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra".
A reform utáni választáson valószínűleg kevesebb Fidesz-párti tagja lesz a fővárosi közgyűlésnek. De akkor meg miért mondják az elemzők, hogy pont az ő érdeküket szolgálja a Mi Hazánk javaslata, amit olyan nagyon készségesen engedett be a parlament napirendjére a Fidesz? Számtan, magyarázat, mandátumbecslés.
Novák Előd hajlandó lenne belemenni, hogy csak a 2024-es választások után legyen új rendszer, de ez már a kormánypártokon múlik.
Úgy tűnik, egyik párt sem támogatja, hogy honos népcsoporttá nyilvánítsák őket, pedig a képviselőjük azt ígéri, véget vetnének a hazug és gonosz világnak.