Még hétfőn megválaszthatja a lengyel parlament az ország régi-új miniszterelnökét, Donald Tuskot. Tusk a Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) nyolcéves kormányzását szakítja meg azzal, hogy átveszi az ország irányítását.
A Jog és Igazságosság kormányzását rengeteg kritika érte az ország nyugati partnerei részéről, mert tudatosan rombolta a lengyel jogállam intézményeit és törekedett a független igazságszolgáltatás megtörésére.
A választáson ugyan a PiS szerezte a legtöbb szavazatot, de nem tud kormányt alakítani, a vele szemben felsorakozó liberális-konzervatív ellenzék, élén a Tusk vezette Polgári Koalícióval viszont igen. Andrzej Duda elnök hiába bízná meg Mateusz Morawieckit a feladattal, nincs elegendő többsége.
Tusk, aki hét évig volt már egyszer Lengyelország kormányfője, hétfőn azt posztolta a Twitteren, hogy "READY, STEADY, GO!", azaz készen áll a kormányalakításra.
A nap jelentőségét mutatja, hogy Lengyelországban sokak szerint ez a legfontosabb politikai változás az 1989-es rendszerváltás óta.
Az ülésen részt vesz a kommunizmus bukása után elsőként megválasztott lengyel elnök, Lech Walesa is, akit álló ováció fogadott. A 80 éves Walesa "Alkotmányosság" feliratú felsőben jelent meg a szejmben. Ez volt a közös mottója a kormányváltó koalíció támogatóinak.
A miniszterelnöki programbeszédre és a Tusk-kormány bemutatására kedden kerülhet legkorábban sor. Az biztos, hogy a Tusk-vezette Polgári Koalíció adja majd a legtöbb minisztert, de jut tárca a Lengyel Néppártnak, a Lengyelország 2050-nek és a Baloldali Pártnak is.
Tusk hatalomra lépése rossz hír Orbán Viktor és a magyar kormány számára, ami hagyományosan a PiS egyik legközelebbi szövetségesének számít. A leendő kormányfő a napokban is kritizálta a magyar miniszterelnököt, aki szerinte nyíltan orosz érdekeket képvisel.
Donald Tusk politikai karrierjéről itt írtunk hosszabban. (Reuters)
Donald Tusk volt már focihuligán, kormányfő és az Európai Tanács elnöke is. Most egy brutális negatív kampány ellenére valószínűleg újra miniszterelnök lesz. Porté a lengyel ellenzék vezéréről, akinek az elmúlt években nagyon elmérgesedett a viszonya Orbán Viktorral.
A leendő lengyel kormányfő sajtótájékoztatón válaszolt arra a kérdésre, hogy tudja-e befolyásolni a magyar miniszterelnököt.