Egy nappal a rögtönzött Orbán-Zelenszkij találkozó után Szijjártó Péter Brüsszelben tárgyalt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, a külgazdasági és külügyminiszter rövid nyilatkozatban értékelte a találkozót:
Szijjártó azt mondta, bár személyesen a háború kitörése óta nem találkoztak, de tavaly február előtt folyamatosan tartották a kapcsolatot annak érdekében, hogy jobbak legyenek a viszonyok Magyarország és Ukrajna között.
„Megerősítettük, hogy érdekeltek vagyunk a magyar-ukrán kapcsolatok fejlesztésében, hiszen szomszédos országként a jó kapcsolatokra kell törekednünk egymással”
– mondta Szijjártó egy nappal azután, hogy a Guardian arról írt: Orbán emberei Washingtonban zárt ajtók mögött győzködik a republikánusokat, hogy állítsák le Ukrajna katonai támogatását
„A kétoldalú kapcsolatok szempontjából nehéz volt az az időszak, mert 2015-től folyamatosan léptek életbe Ukrajnában azok a szabályok, amelyek egyre jobban szorították vissza a magyar nemzeti közösség jogait, és mindez árnyékot vetett a kétoldalú kapcsolatokra” – mondta Szijjártó, aki szerint a kisebbségi törvényről Magyarország elvárása a 2015-ös állapotokhoz való visszatérés. (Ukrajna egy törvénymódosító csomaggal győzné meg a magyar kormányt arról, hogy helye van az EU-ban.)
Szijjártó azt mondta, a megbeszélésen Ukrajna európai integrációs ambícióiról esett szó, „ez számunkra nem taktikai kérdés, hanem ez egy olyan döntés, amelynek történelmi síkon van jelentősége az egész Európai Unió jövője szempontjából”.
„A döntési javaslat előkészítetlen, az Európai Bizottságnak gyakorlatilag fogalma sincsen arról, hogy milyen hatása lenne Ukrajna uniós tagságának az egész közösségre. Elég csak arra gondolni, hogy milyen kezelhetetlen problémákat okozott az Európai Bizottság korábbi döntése a gabonatranzitról vagy az ukrán kamionok engedélykötelességének eltörléséről” – mondta Szijjártó, aki szerint az Európai Bizottság nem végezte el azokat az előkészületi munkákat, amik garantálnák, hogy Ukrajna kölcsönösen előnyös módon folytathasson csatlakozási tárgyalásokat.
Orbán Viktor a múlt héten a szerb hírügynökségnek adott interjúban azt mondta, nem tisztességes, hogy a nyugat-balkáni országok évek óta folytatnak csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, és ez a folyamat nagyon lassú, míg Ukrajna egyszer csak politikai okokból kifolyólag elkezdi a tárgyalásokat. (MTI)
Az ukrán elnök a Reuters fotói alapján szó szerint sarokba szorította Orbánt, hogy ez a beszélgetés megtörténhessen.
Dmitro Kuleba ma Brüsszelben kérdezi magyar kollégáját arról, hogy miért akadályozzák az uniós csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdését.
A brit lapnak a magyar nagykövetséghez közel álló diplomáciai forrás azt mondta, „Orbán bízik abban, hogy az ukrán segély nem megy át a Kongresszuson, ezért próbálja blokkolni az EU segítségét is”.
Mit fogadtak el a héten az ukrán parlamentben, és hogyan befolyásolja ez a magyar nyelvű oktatást Kárpátalján? Útikalauz az ukrajnai nyelvi jogokhoz.
Mármint nem egymás ellen, hanem a Tanjug szerbiai hírügynökségnek adott interjúban elhangzottak alapján az Európai Unióval, aminek nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának rá.