Szerda este Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettes is éhségsztrájkba kezdett. A hírt a politikus felesége jelentette be.
A nő azt mondta, férje kötelességének érezte, hogy csatlakozzon a már szerda délelőtt óta éhségsztrájkoló Mariusz Kaminski volt belügyminiszter akciójához. Kaminski a szabadon bocsátását követelő közleményében azt írta, politikai fogolynak tartja magát.
Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a PiS első kormányának időszakában a korrupcióellenes harc keretében elkövetett túlkapás miatt ítélték el. Andrzej Duda elnök azonban 2015-ben kegyelmet adott nekik. Sokak szerint Duda határozata nem volt érvényes, mivel a 2015-ös elsőfokú ítélet még nem volt jogerős.
A Legfelsőbb Bíróság 2023 júniusában érvénytelenítette az elnöki kegyelmet, és új eljárást rendelt el. Decemberben, nem sokkal a kormányváltás után a bíróság végül 2 év börtönre ítélte a két politikust.
Kaminskit és Wasikot kedd este tartóztatták le a varsói elnöki palotában, ahol Andrzej Dudával találkoztak.
A közép-kelet-európai régióban egyébként pár héten belül másodszor éhségsztrájkolnak ellenzéki politikusok. Szerbiában öt politikus tiltakozott hasonló akcióval a szerintük elcsalt, december 17-ei belgrádi helyhatósági választás eredménye ellen. A legtovább Marinika Tepić tartott ki, aki 13 napig nem evett.
(via Reuters)
Kaminski szerint politikai bosszú zajlik ellene.
Az ügy 2007-ben kezdődött, 2015-ben a vádlottakat elítélték, ám a fellebbezési tárgyalás megkezdése előtt Andrzej Duda lengyel elnök kegyelmet adott. Épp egy nappal azután, hogy a vádlottak egyikét nevezték ki az új PiS kormány belügyminiszterének.
Nemrég két év börtönre ítélte őket a bíróság, de közvetlenül a fogda előtt még benéztek a köztársasági elnökhöz.
Szerbiában 13 napon keresztül tüntetett az ellenzék a szerintük elcsalt belgrádi választási eredmény miatt. Bár egyszer még a rendőrökkel is összecsaptak a tüntetők, a tiltakozások végül elhaltak. Pont addig tartottak ki, ameddig az éhségsztájkoló ellenzéki politikus, Marinika Tepić.