Nem ismerte el bűnösségét az előkészítő ülésen a Fidelitas korábbi hódmezővásárhelyi alelnöke, akit kábítószer-kereskedelemmel vádol az ügyészség – írja a Telex.
2021 júliusában fogtak el egy idős házaspárt és egy 27 éves férfit, amiért egy tanyán 350 tő kannabiszt termesztettek. A 27 éves férfi, F.J. a hódmezővásárhelyi Fidelitas alelnöke volt, aki a történtek után kilépett a Fidesz ifjúsági szervezetéből.
A Telex információi szerint a három gyanúsított a rendőrségi kihallgatáson elismerte a bűncselekmény elkövetését, a bíróság előkészítő ülésén viszont már tagadták azt. A volt hódmezővásárhelyi fidelitasos és a másodrendű vádlott ügyében megkezdte a tárgyalást a Szegedi Törvényszék, a harmadrendű vádlott egészségi állapotát még szakértő vizsgálja. A következő tárgyalást március 11-re tűzték ki.
A rendőrség csak annyit közölt, hogy elfogtak egy 27 éves férfit, aki egy idős párral egy tanyán nagy mennyiségű füvet termesztett, viszont a hódmezővásárhelyi polgármester és a Telex.hu is tudni véli, kiről van szó.
A szervezet közleménye szerint azért, mert „a kialakult helyzetből politikai ügyet próbálnak kreálni”, az érintett pedig „nem akar ártani közösségének”.