Négy év tizenegy hónap büntetőkolónián letöltendő szabadságvesztést és három év internettől való eltiltást kért Igor Girkinre az orosz ügyészség.
Az egykori szakadár vezetőből Vlagyimir Putyin nacionalista kritikusává vált férfit extremizmusra való felbujtással vádolják, 2023 júliusában tartóztatták le a hatóságok.
Girkinnek komoly katonai múltja van. Harcolt a Dnyeszter menti konfliktusban Moldovában, a szerbek oldalán Boszniában, valamint Csecsenföldön és Dagesztánban is. Tizenhét évig az orosz titkosszolgálat munkatársa volt, majd a 2014-es kelet-ukrajnai konfliktus egyik kulcsfigurája lett. Saját állítása szerint ő volt az, aki elsőként húzta meg a ravaszt 2014 tavaszán.
Nem sokkal később gyanúba keveredett a Malaysia Airlines repülőgépének lelövése miatt. Az ügyben egy holland bíróság 2022 őszén bűnösnek mondta ki.
Rövid donbaszi kitérője után évekre eltűnt a nyilvánosságból, az orosz–ukrán háború kitörésekor azonban háborús bloggerként tért vissza. Több mint 750 ezer feliratkozóval rendelkező Telegram-csatornáján rendszeresen támadta az orosz vezetést, amiért nem harcolnak elég keményen Ukrajna ellen.
(via Reuters)
A kelet-ukrajnai háború 2014-es szakaszának egyik kulcsfigurája, a maláj utasszállító tragédiájának felelőse eltűnt az online nyilvánosságból, többek szerint úgy döntött, hogy harcolni megy. Az ukrán közvéleményt és a politikai-katonai vezetést lázba hozta ez a fejlemény.
6 évet is kaphat.
3 év után megszületett a bírósági ítélet az oroszok által ellenőrzött Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj repülő ügyében. A támadásnak 298 halálos áldozata volt.