Magyarországon, a Salgótarján melletti szegénységbe fulladt Jónástelepen egymásba szeret két roma fiú, Lénárd és Gergő. Gergőt melegsége miatt kitagadja a családja, pár szegénységben eltöltött gyötrelmes év után, a fiúk Budapestre költöznek, hogy megvalósítsák az álmukat: egy roma musicalt szeretnének írni. Oláh Kata dokumentumfilmje, a Keskeny út a boldogság felé ezen a ponton kapcsolódik be a fiúk életébe és követi végig, ahogy küzdenek azért, hogy megvalósuljon az álmuk. Eközben nem csak a két fiú kapcsolatának sokszínűségét mutatja be mesterien, de Gergő családi konfliktusát is, ami a súlyát adja a filmnek.
Gergő és Lénárd történetét még évekkel ezelőtt ismertem meg, amikor az abcug.hu-nál voltam újságíró. Ők már akkor beszéltek arról, hogy van egy rendezőnő, aki dokumentumfilmet forgat róluk, most pedig 5 évvel később elkészült ez a film, amit a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) mutatnak be január 28-án. A dokumentumfilm már most sorra halmozza a nemzetközi sikereket, a Thessaloniki Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, de számos nemzetközi fesztivál versenyprogramjába is bekerült.
Oláh Kata rendező, akinek előző filmje, a Digitális nomádom a Jeti Moziban is elérhető, fontosnak tartotta, hogy a filmet ne egy budapesti, értelmiségi közegben mutassák be először, hanem elvigyék szegregátumokba, ahol romákkal beszélgethetnek a film után. Jártak Salgótarjánban, Miskolcon, Debrecenben és Pécsett, mi a szegedi premier előtti vetítésre csatlakoztunk be, ahova sajnos végül nem tudott eljönni a meghívott roma csoport, de sokan voltak a nézőtéren az LMBTQ közösségből.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Két fiatal roma származású, meleg srác kitört a salgótarjáni gettóból, most pedig Budapesten dolgoznak és bérelnek egy lakást. Minden olyan hátrányt elszenvedtek, amit csak lehet, ezért most példát akarnak mutatni, hogy még így is sikerülhet kitörni.
Te is álmodoztál arról, hogy utazgathass a világban, és ne kössön egy helyre a munkád? Így élnek a digitális nomádok, akikről Oláh Kata készített filmet, amikor a lánya is az lett. Ez a doku azonban jóval több, mint ismeretterjesztés, mamafilm lett belőle, minden anyának és gyereknek. A Digitális nomádom a Jeti Moziban.