A moldovai kormány kiszámolta, írja a NewsMaker című újság, hogy ha a Transznyisztria és partnerei közötti kereskedelmi forgalom pont akkora lenne 2024-ben, amekkora 2023-ban volt, az új vámszabályoknak köszönhetően a szakadár köztársaságban működő cégek 124,8 millió lejt fizetnének be a központi költségvetésbe. Ez 50 millióval több, mint amennyit az eddigi szabályozás alapján kellett leperkálniuk.
Az összegek, amikről szó van, nem horribilisak – 1 moldovai lej nagyjából 20 forint –, Moldovában, Európa egyik legszegényebb országában azonban egyrészt az sem kevés, ami innen annak látszik, másrészt a hivatkozott szabályok komoly vita tárgyát képezik a központi kormányzat és a Dnyeszter Menti Köztársaság (DMK) befolyásos emberei között. A moldovai reintegrációs iroda – ilyen is van – mindenesetre közölte: a befolyó pénzeket konkrétan a régió lakói számára folyósított szociális, egészségügyi és más ellátásokra fogják fordítani.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Hogy oligarchának kit nevezünk, az világos, de minek nevezzük azt, akinek nemcsak Bajnokok Ligája-szereplő futballcsapata van, hanem saját parlamentje és államfője is?
Moszkva bevetette a gázfegyvert, Chisinau nem fizet, inkább alternatív forrásokat keres. Áram nincs, európai uniós szolidaritás és támogatás van, hogy azzal lehet-e fűteni és világítani, rövidesen kiderül. A Nyugat-barát politikai vezetés mindenesetre még tartja magát.
Orbán Viktor kiment a szobából, amikor a döntés megszületett, de nem vétózott.
Különben a Kreml beleszólást kapna az integrációs folyamatba.
Ukrajna komolyabb támogatás nélkül 2024-ben vereséget szenvedhet. A Nyugat ezt megállíthatná, mégis lehet, hogy magára hagyják Kijevet. Ez világpolitikai szinten is beláthatatlan következményekkel járna: egyre többen kezdik beárazni az orosz győzelmet.