Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral beszélt telefonon Orbán Viktor a svéd NATO-csatlakozásról, írta X-en a magyar miniszterelnök.
„Megerősítettem, hogy a magyar kormány támogatja Svédország NATO-tagságát. Hangsúlyoztam azt is, hogy továbbra is szorgalmazni fogjuk, hogy a Magyar Országgyűlés szavazza meg Svédország csatlakozását és az első adandó alkalommal zárja le a ratifikációt” – írta Orbán.
Azzal, hogy a török parlament kedd este megszavazta Svédország NATO-csatlakozását, a magyar országgyűlés az egyetlen, ahol még napirendre sem vették a kérdést. Stoltenberg kedd éjszaka felszólította Magyarországot, hogy kövesse Törökország példáját. Orbán közben meghívta Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt tárgyalni, még a levelet is nyilvánosságra hozták. A svéd külügyminiszter azonban azt mondta, nem lát okot, hogy Magyarországgal tárgyaljon Svédország NATO-csatlakozásáról, de ezzel együtt átgondolják a meghívást.
Korábban a kormány azt ígérte, nem Magyarország lesz az utolsó, aki ratifikálja majd a csatlakozást, ez formálisan egy gyors budapesti parlamenti szavazással és az Erdogan aláírását megelőző magyar jóváhagyással még akár be is futható. Az azonban továbbra is teljesen homályos, hogy milyen külpolitikai stratégia vezette a magyar kormányt Svédország akadályozásában.
Már csak a magyar Országgyűlés jóváhagyása hiányzik.
Európa erős embere a tüske a gépezetben, a homok a küllők között, a bot a köröm alatt.
Jens Stoltenberg reméli, hogy a magyar országgyűlés „a lehető leghamarabb” lezárja az ügyet.
Sietni kell, ha nem akarunk lemaradni Törökország mögött.
A „kölcsönös bizalom” kifejezést ismételgeti. Nem jött be a svédeknek, a külügyminiszter nem lát okot arra, hogy idejöjjenek.
Az F-16-osokért cserébe Törökország végül jóváhagyta a svéd csatlakozást, de egy elnyújtott aláírással Erdogan még tehet egy szívességet Orbánnak, hogy ne mi legyünk az utolsó akadályai a NATO-bővítésnek.