„A novemberi felvétel után kaptam egy fülest arról, hogy nyomoznak az ügyben. Meghallgatásra ugyan számítottam, de a TEK akciójára azért nem” – mondta a Blikknek a Zalaegerszegi Járásbíróság folyosóján Kötő Gyula, a Mi Hazánk Mozgalom volt nagykanizsai elnöke, aki az egyik szkíta államcsíny-szövő.
Kötő és társai elhatározták Magyarország alkotmányos rendjének megdöntését és a hatalom átvételét, a szándékukat tavaly novemberben egy internetes videómegosztó portálra feltöltött videójukban is kinyilvánították. A tervüket külföldi fegyveres csoportok bevonásával, illetve a Magyar Honvédség és a magyar rendvédelmi szervek elleni erőszakos fellépéssel kívánták végrehajtani. A hatalom erőszakos átvétele érdekében ekkor bejelentették a „Szkíta Nemzetőrség” megalakulását is. A rendőrség szerint a csoport bejelentette azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni, valamint rövidesen megtörténik a rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása is.
Kötő most azt mondja, félreértés történt. „Mi senkit nem szólítottunk fel fegyveres felkelésre vagy támadásra, nem akartunk bántani senkit! Azt vártuk, hogy a jogosan felállított nemzetközi fegyveres alakulatok bevonuljanak. Szerintem a politikusok ijedhettek meg túlzottan a dologtól.” A volt Mi Hazánkos itt egy összeesküvés-elméletre utal, ami szerint Magyarország valójában egy New Yorkba bejegyzett izraeli cég, az annak nevében eljáró hatóságoknak ezért senki nem tartozik engedelmességgel. „2012-ben egy ítéletben felszámolták hazánkban a jogállamot, eltörölték a törvényeket és az összes hatóságot. A kormányt pedig felszólították arra, hogy ezt jelentse be a népnek. Mivel elmulasztották, szabad katonai csapatok vonulnak majd be, amik elvégzik az új rendszer kiépítését" – mondta a Blikknek.
Kötő azt állítja, fegyver nála nem volt, csak „a 88 éves Sanyi bácsinál, aki korábban kormányzónak választotta meg magát”. Kötőt és két társát csütörtökön tartóztatták le. A legidősebb gyanúsítottat – Sanyi bácsit – külső helyszínről hallgatták meg, az ő esetében a bíró az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő elhelyezéssel rendelte el a letartóztatást.
Kötő Gyula és Hokker Tibor, a Mi Hazánk volt országgyűlési képviselőjelöltje közeli kapcsolatban állnak, közös cégük is van Murakeresztúron.
Az ügyes összeesküvők nyilvánosan megosztott videóban beszéltek arról, hogy lefegyverzik a rendőrséget. 150 rendőr csapott le rájuk 10 helyszínen, 3 embert vettek őrizetbe. A videó alapján meglepő dolgok derülnek ki a szkítákról.
Nem véletlenül rettent meg az államhatalom. Orbán Viktor legpotensebb kihívója ügyes politikai érzékkel ismerte fel a máig tartó Horthy-nosztalgia vonzerejének igazi titkát, ezért legalább két fess tengerésztiszti díszegyenruhát varratott a mozgalomnak.
Utóbbi ellen a 88 éves váci férfi és a védője fellebbezett.