Palesztin nőnek, orvosnak és rokkantnak álcázva rontottak be az izraeli kommandósok a kórházba, hogy megöljenek három terroristát

külföld

Kedden reggel olyan videót kezdtek megosztani az összes közösségi platformon, ami elsőre valami filmvígjáték jeleneteinek tűnt, ám hamar kiderült, hogy nagyon is valódi izraeli katonai akciót mutat be. A biztonsági kamerás felvételen az látható, ahogyan muszlim nőnek, orvosnak, nővérnek és kerekes székes betegnek álcázott fegyveresek rontanak be egy kórház modern előcsarnokába.

Forrás

Mint mostanra kiderült, az események helyszíne a nyugati parti, ciszjordániai - tehát nem gázai - Dzsenin városában található Ibn Sina kórház volt. Az izraeli titkosszolgálat ugyanis tippet kapott, hogy a kórház harmadik emeletén, betegnek álcázva rejtőzködik az október 7-i terrortámadás három végrehajtója.

Az álcázott kommandós egység kedden hajnalban 5.30-kor érkezett a helyszínre, és 10 perc múlva már távoztak is. Közben csendben felszaladtak a harmadik emeletre, ahol hangtompítós fegyverekkel villámgyorsan végeztek Muhammad Dzsalamnehhel, illetve Muhammad valamint Basel Ghazawival.