A Boeing vasárnap közölte, hogy több hibajavítást el kell végeznie mintegy ötven, még le nem szállított 737 Max repülőgépen, ami potenciálisan késleltetni fog néhány közeljövőbeli szállítást. A bejelentést azért kellett megtenniük, mert egyik beszállítójuk, a Spirit AeroSystems két rosszul fúrt lyukat fedezett fel néhány törzsön.
A Boeing, amely azzal került a figyelem középpontjába, és áll azóta is légügyi hatósági vizsgálat alatt, hogy január 5-én kiszakadt egy ajtódugó – a törzs egy ajtót helyettesítő része – egy 737 Max 9-es gépen, azt is közölte, hogy a forgalomban lévő gépeik biztonságát ez nem befolyásolja, azok a 737-esek tovább repülhetnek.
„Múlt csütörtökön egy beszállító értesített, hogy a 737-esek néhány törzsében két lyukat nem pontosan a mi követelményeinknek megfelelően fúrtak ki” – fogalmazott Stan Deal, a Boeing Commercial Airplanes vezérigazgatója a személyzetnek írt levelében. A Boeing a Reuters kérdésére megerősítette a megállapításokat. Iparági források szerint az ablakkereten fúrt lyukaknál merült fel távolsági probléma.
Ez a cég szerint „nem jelent azonnali repülésbiztonsági problémát”, ezzel indokolták, hogy az összes 737-es biztonságosan üzemelhet tovább. A levél szerint ugyanakkor a Boeing vezetése szerint „körülbelül 50 le nem szállított repülőgépen utómunkálatokat kell majd végezni”.
A cég gépeivel az ajtódugós eset óta más incidensek is történtek, legutóbb egy felszálláshoz készülő repülőjük orrkereke esett le Atlantában, előtte egy cargo járatuknak lángoló hajtóművel kellett kényszerleszállást végrehajtania.
Ráadásul egy héten belül ez a második, kísértetiesen hasonló eset.
Az ötfős személyzet nem sérült meg.
Dave Calhoun teljes átláthatóságot ígért, és azt, hogy mindenben együttműködnek az amerikai légügyi hatósággal.