Volodimir Zelenszkij elnök nemcsak Valerij Zaluzsnijnak, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának a távozásáról egyeztet, vele együtt meneszteni akarja Szerhij Saptala vezérkari főnököt is. Erről az Ukrajinszka Pravda írt hétfőn, az elnök környezetéből és a katonai felső vezetésből származó értesülésekre hivatkozva. A lap magát megnevezni nem óhajtó forrása azt mondta, a két tábornoknak mennie kell, de hogy a vezérkar további tagjainak mi lesz a sorsa, az még nem dőlt el. Egy másik informátor szerint ezeket a személyi kérdéseket a hét közepére lezárják.
Hétfőn Valerij Zaluzsnij a közösségi oldalán ismét publikált közös fotót Szerhij Saptalával, akárcsak múlt héten, amikor megjelentek az első – akkor még nem megerősített – hírek a lehetséges távozásáról. Ezúttal szöveget is mellékelt a fényképhez, azt írta: „Lesz még nehéz nekünk, de egészen biztos, hogy soha nem kell majd szégyenkeznünk. Boldog vagyok, hogy ebben az életben és ebben a háborúban volt mellettem egy olyan ember, aki számára Ukrajna valóban mindennél fontosabb.” Zaluzsnij egyúttal felköszöntötte Saptalát a születésnapja alkalmából, hozzátéve: „Hiszünk a jobb időkben, megszolgáltuk őket.”
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Volodimir Zelenszkij nehézsúlyú politikai kihívót teremthet magának, ha valóban kirúgja Valerij Zaluzsnijt, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem bírja már a feszültséget. Az egymásnak ellentmondó információk sokaságát hozó hét eleji hírözön után egész Ukrajna arra vár, hogy tisztuljon végre a kép.
Már nemcsak a hadsereg vezetőjét, Valerij Zaluzsnijt akarja leváltani, hanem másokat is elküldene.
Sorra derülnek ki a részletek a hétfő óta Ukrajnát és a nemzetközi sajtót is lázban tartó Zelenszkij–Zaluzsnij-találkozóról. Az elnök arcvesztés nélkül aligha táncolhat vissza, miközben a katonák úgy látják, a konfliktus „meglehetősen szar” helyzetbe hozta a hadsereget.