A Novák Katalinnak tanácsokat adó Tomán Szabina azt üzeni, nem lesz cinkos

belföld

„Sose vettem részt politikai kampányokban egyik oldalon sem. Ezért a mai tüntetésen sem veszek részt. Ehhez a jövőben is tartani fogom magam. Kérem az összes párt vezetőjét, tartsa ezt tiszteletben. #nemleszekcinkos” Ezt Facebook-oldalán írta a gyerekmolesztáló igazgató bűnsegédjének adott kegyelem és Novák Katalin személye körüli botránnyal kapcsolatban Tomán Szabina, aki egyik annak a 16 fős tanácsadói csapatnak, aki 2023-ban beállt Novák Katalin köztársasági elnök mögé.

Tomán azután szólalt meg, hogy a többi tanácsadó közül sokan először inkább úgy döntöttek, nem mondanak semmit, majd megszólalt, pontosabban szállított egy szórakoztató összeesküvéselméletet Skrabski Fruzsina, végül pedig Gundel Takács Gábor műsorvezető, majd később Lackfi János író is bejelentette, hogy kilépnek a tanácsadói testületből.

Fotó: Tomán Szabina/Facebook

Hogy Tomán pontosan mit állít, az egyelőre nem derült ki, pedig két bejegyzést is szentelt az ügynek. Az elsőben leírta, hogy 2020. július 9-én „Szabó Patríciával és még sokakkal” tüntetett a Pesti Központi kerületi Bíróság épülete előtt a pedofíliát büntető törvény szigorításáért. „Mert úgy éreztem, hogy kétgyermekes édesanyaként nekem kötelességem ott lenni. Álláspontom a témával kapcsolatban azóta sem változott.”

Péntek reggel aztán egy újabb bejegyzésben próbálta részletezni, hogy ő nem lesz „cinkos”, bár az továbbra sem derül ki pontosan írásából, hogy kinek nem akar a cinkosa lenni, ahogy az sem derül ki, hogy Lackfihoz vagy Gundel Takácshoz hasonlóan ő is távozik-e.

Legújabb posztját azzal kezdi, hogy felidézi, Novák Katalin személyesen kérte fel őt, hogy csatlakozzon tanácsadói testületéhez. Mint Tomán írja, vannak „szívügyei”, például „a női vállalkozók vagy a női munkavállalók segítése, helyzetük jobbá tétele”, és ezzel kapcsolatban „kompetensnek” is érzi magát, azt írja, tanácsadóként is „ezekben a kérdésekben” nyilvánult meg, „mindenféle térítés nélkül”.

„A pedofília elítélése morális kötelesség. Ez számomra nem kérdés. Mindenféle szigorítás, mely arra irányul, hogy ezt a jogszabály szintjén is a legnagyobb bűnné tegyük, fontos. Aki ezen bűncselekmény elkövetőjét segíti, ugyanolyan bűnös. Kegyelem nem járhat” – írja Tomán, aki aztán azzal folytatja bejegyzését, hogy leírja, üzleti döntéseit „mindig kellő körültekintéssel” hozza meg, „a lehető legtöbb elérhető információ alapján”, és „ha ez a döntés egy adott személyt is érint”, azt felé személyesen jelzi.

Ezek után írja azt, hogy sosem vesz részt politikai kampányokban, majd teszi oda posztja végére a #nemleszekcinkos hashtaget.

Tomán Szabina volt férje egyébként a saját bevallása szerint nárcisztikus szociopata Árpa Attila, akivel 2016-ban váltak el. 2023-ban házasodott össze Szini Bélával. 1997-ben az Év Arca volt, utána modellkedett, 2015-ben indította el saját válllakozását: úgynevezett diétatámogató fehérjeporokat árul.

11:07 - Frissítés:

tomán Szabinához hasonlóan Novák egy másik tanácsadója, Czeizel Barbara – a Budapesti Korai Fejlesztési Központ intézményvezetője – is hasonló lebegtetésbe kezdett. A hvg kérdésére, hogy mit szól ahhoz, hogy a köztársasági elnök kegyelemben részesítette K. Endrét, elmondta, hogy az ügyről alkotott véleményét, gondolatait és javaslatait is megosztotta a köztársasági elnökkel, mert „ez a tanácsadó szerepe. Különösen egy ilyen nagyon kritikus helyzetben, amikor igazán van súlya a véleménynek , felelőssége annak aki korábban elvállalta ezt a szerepet”.

A kérdésre, hogy tervezi-e a lemondását, nem válaszolt, válaszlevelét azzal zárta, hogy várja „az Elnök asszony indoklását, belátását, döntését”.

Kapcsolódó cikkek

Inkább nem szólnak a bicskei áldozatokhoz, csak hogy ne kelljen a lényegről beszélni

A legtöbbet az mondja el a kegyelmi botrányról, hogy mi az, amit még se Novák Katalin, se Varga Judit, se Orbán Viktor nem tett meg. Egy olyan döntés után, amit se a köztársasági elnök, se a kormány nem tolhat el magától. Egy olyan ügyben, ami a köztársasági elnök állításával szemben egyáltalán nem megosztó.

Kaufmann Balázs, plankog
vélemény

Orbán Viktor alkotmánymódosítást nyújtott be K. Endre kegyelme miatt

A miniszterelnök korlátozná az államfő jogkörét.

Kaufmann Balázs
belföld

Szörényi Levente K. Endre felmentéséről: Bocs' A Magyar Hang én vagyok! A többi nem kérdés...😛

Mindössze ennyit reagált a köztársasági elnök tanácsadói testületébe tartozó zenész, amikor a Magyar Hang a pedofilbotrányról kérdezte.

Solti Hanna
POLITIKA

Novák tanácsadója szerint elképzelhető, hogy a köztársasági elnök titkosszolgálati akció áldozata lett

Skrabski Fruzsina szerint mindenki benne lehet, az ügyészség, a bíróság és a rendőrség is. De vajon ki szervezi az összeesküvést?

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Gundel Takács Gábor kilép Novák tanácsadói testületéből

„Véleményem szerint rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor” – írta Facebookon.

Benics Márk
POLITIKA

Lackfi János is kilép Novák Katalin tanácsadói testületéből

Nagyon várt volna valami magyarázatot.

Urfi Péter
POLITIKA

Árpa Attila: „Ez a test erőszakra készült”, hogy „olyan nőket boldoggá tegyen, akik nem kifejezetten a finom stílust kedvelik”

Árpa Attila tavaly comingoutolt nárcisztikus szociopataként.

Mészáros Juli
agybaj

Emlékeznek még Tamási Lászlóra és Színi Bélára?

Akikben <a href="https://444.dpb.hu/2013/05/23/garancsi-istvan-szini-bela-v-laszlo/">az a közös</a>, hogy Garancsi Istvánnal volt egy cégük, amit 2008-ban Vizoviczki László vett meg?  Van még egy közös vonásuk!

Király András
gazdaság