Hiába kérte az ukrán rendező, hogy ne egy orosz filmmel vetítsék együtt az övét a budapesti filmfesztiválon, a szervezők szerint ők nem tudják figyelembe venni mindenki traumáját

kult

Orosz és ukrán filmek kéretlen egymáshoz passzintása, rendezői tiltakozás, safe space követelés és kioktató stílusban reagáló fesztiválszervezők miatt van kitörőben egy kisebb botrány a múlt vasárnap zárult Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál után. A BIDF hiánypótóló Magyarországon, máskor magyar mozikban csak elvétve lehet friss, ütős, nemzetközileg is releváns dokumentumfilmeket látni, itt pedig idén is egy héten át lehetett át nézni a 45 versenyfilmet, és a versenyen kívül vetített többi alkotást.

A BIDF-re lehetőleg meg szokták hívni a rendezőket is, akikkel a filmek után szintén szokott lenni a vetítővászon előtt egy félórás közönségtalálkozó. Az egyik ilyen, bemutató utáni moderált beszélgetés azonban rögtön az elején váratlan fordulatot vett. Zlata Veresniak ukrán rendező lépett a színpadra, akinek aznap este a háború miatt egymástól elszakadt nővérekről szóló Itt vagy? című rövidfilmjét vetítették egy orosz doksi, a Kiáltvány a gyerekekért - Manifesto című film előtt. Az ukrán rendező magához vette a mikrofont, és arról beszélt a közönséggel, hogy ugyan nagyon örül, hogy itt lehet, de ő egyáltalán nem szerette volna, ha ezen az estén ebben a konstellációban, az orosz filmmel párban adják le a filmjét.

Mint elmondta, már egy hónappal a vetítés előtt kérte a fesztiválszervezőktől, hogy ne egy orosz filmmel tegyék egy blokkba az övét, majd ezt a kérését később többször megismételte, de a BIDF vezetése ezt semmibe vette.

„Úgy tűnik, mintha elfelejtenék, hogy Oroszország, nem először a történelemben, birodalmi ambícióival eltelve megtámadta Ukrajnát. A két film közös vetítése egyszerűen tiszteletlenség mindannyiunkkal, minden ukrán kollégámmal szemben, azokkal, akik a túlélésért harcolnak”

– mondta.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!