„Mindenki írjon a parlamenti képviselőjének, hogy ne fogadja el Novák Katalin lemondását! Akkor a gesztus megvolt, de mi visszakértük” – írja Facebookon Skrabski Fruzsina, aki a szombaton lemondott Novák Katalin tanácsadó testületének azon tagjai közé tartozott, akik nem hátráltak ki a köztársasági elnök mögül a cikkünk nyomán a héten kirobbant botrány után.
Skrabski bizalma ezek szerint továbbra is töretlen, nem sokkal korábban egy másik posztjában azt írta Novák lemondó beszédéről, hogy „ilyen erő és méltóság kevesekben van”. Szerinte „nemcsak egy csodálatos elnököt veszítettünk, hanem az összetartásunk és szeretetünk erejét is”. Sőt, bejegyzését azzal zárta, hogy „lehet mindent mérni, de nem a mérésekkel nyert a jobboldal, hanem az igazsággal, az összetartással, az egymás iránti bizalmunkkal”.
Fagyos némaság a közösségi médiában annyira pörgő kormánytagoknál is.
Egyben azt kéri a köztársasági elnöktől, hogy „fontolja meg, képes lehet-e még betölteni pozícióját”.
Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?
A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.
Soha jobbkor.