Szebeni István tévést indítja Ráckevén polgármester-jelöltként a Fidesz.
A hírt Szebeni jelentette be Facebook oldalán. Azt írta, a kormánypárt helyi szervezete egyhangúlag szavazta meg a jelöltségét, amit a körzet országgyűlési képviselője, Pánczél Károly is támogatott.
Szebeni 2013-ban szerzett országos ismertséget, miután káromkodása miatt kirúgták a köztévétől. Később az Echo TV-hez, majd a TV2-höz igazolt. Utóbbi helyről tavaly tavasszal távozott.
Ráckevén 2014-ben még az összes választókerületet a Fidesz nyerte, 2019-ben azonban megfordult a politikai széljárás. A kisváros polgármestere Vereckei Zoltán, a vadidegen helyeikből összeállt Keve szervezet vezetője lett. A Keve pedig nyolcból hét választókerületet is megnyert.
Többségét azonban nemsokára elvesztette a szervezet, amit hárman is ott hagytak. 2023-ban újabb fordulat történt, miután az egyik körzetben kiírt időközi választást a Fidesz jelöltje nyerte meg. Ráckeve politikai életéről ebben a cikkben írtunk bővebben.
A „kibaszott Híradó" azt is vizsgálja, hogy ki tehet arról, hogy élesben adásba került a káromkodó műsorvezető.
A várost vezető Keve jelöltje második, a DK-s független jelölt csak harmadik lett.
Ráckevén az egykori fideszes polgármester különös kanyarjai után 2019-ben tarolt a Keve Egyesület. Menet közben kiderült, hogy ami a csapat erénye, az egyben a hátránya is: erős pártideológiai háttér nélkül nehéz az összetartás.