A mindig mindenről beszámoló Szijjártó Péter azt elfelejtette közölni, hogy találkozott Alekszej Navalnij özvegyével

POLITIKA

Bár nincs olyan elérhető fotó, és videófelvételeket sem találtunk, amelyeken Julija Navalnaja, Alekszej Navalnij özvegye és Szijjártó Péter együtt szerepelnének, a Magyar Hang azt írja, hétfőn találkozniuk kellett Brüsszelben. A gyanús körülmények között elhunyt orosz politikus felesége ugyanis részt vett az uniós külügyminiszterek tanácskozásán, ahol természetesen Szijjártó Péter képviselte Magyarországot.

Julija Navalnaja Brüsszelben megérkezik abba a terembe, ahol az uniós külügyminiszterek fogadták.
Fotó: YVES HERMAN/AFP

„Azért vagyok itt, mert három nappal ezelőtt Vlagyimir Putyin megölte a férjemet, Alekszej Navalnijt. Megölte a hozzám legközelebb álló személyt, megölte a gyermekeim apját, megölte a szívem felét és a lelkem felét” – mondta a találkozón Navaljana a lap információi szerint. Az özvegy elhunyt férjét orosz emberek millióinak reményének nevezte, és az „erő, a bátorság és az ellenállás” szimbólumának.

Szijjártó a Külügyek Tanácsa után kétszer is találkozott a kormánypárti sajtóval. Ezeken az eseményeken egyáltalán nem hozta szóba Alkeszej Navalnijt és azt sem, hogy találkozott volna az özveggyel. Helyette többek között a Magyarországra látogató amerikai szenátusi delegációnak szólt be. A háború közelgő második évfordulójáról is posztolt ugyanazon a napon a külügyminiszter, igaz ezekben Oroszországot meg sem említi, hanem „háborús pszichózisban szenvedő” Európai Unióról ír bennük.

Mindez már csak azért is fura, mert Szijjártó amúgy a Facebook-politizálás mestere. Olyannyira, hogy a Külügyminisztérium szerint az is bőven elég, ha egy újságíró kizárólag a Facebookon nézheti meg Szijjártó sajtótájékoztatóját. Cukiskodó vagy épp megosztó posztjainak épp az a lényege, hogy azokkal – mindegy, milyen relációban – bekerüljön a sajtóba. Ennek megfelelően csak az utóbbi időben olyan apró részleteket is ismertetett, mint hogy Neoton Família-koncerten járt, vagy hogy beugrott kosarazni Sopronba a kormányülés előtt. Igaz, olyan is előfordult már, hogy fontos dolgokat nem tett közzé. Arról sem tőle tudunk, hogy Csádba, egyelőre tisztázatlan okokból, a miniszterelnök fia utazott vele.

Kapcsolódó cikkek