Négy évvel azután, hogy kiderült, magyar diplomata-útlevele van a Csíki Sör tulajdonosának, a Külügyminisztérium elárulta, hogy miért is adta a dokumentumot Lénárd Andrásnak. A DK-s Vadai Ágnes kérdésére Magyar Levente államtitkár azt válaszolta, hogy
„a külgazdasági tevékenység sikerének előmozdítása érdekében kapott diplomata-útlevelet”.
Az előmozdítás nem járt sikerrel: nem sokkal azután, hogy csődeljárás indult a cég ellen, illetve Lénárd a diplomata-útlevélre hivatkozva próbált megúszni egy romániai gyorshajtást, Szijjártó visszavonta tőle a kiváltságot.
Még 2020. májusában derült ki, hogy Lénárd egy évvel korábban diplomata-útlevelet kapott a Külügyminisztériumtól. A Szijjártó Péter vezette tárca mostanáig titkolta, hogy milyen célból kapta a dokumentumot a romániai üzletember.
Lénárd András egy Bentley-vel száguldozott, megbüntették, de fellebbezett, mert szerinte diplomata státusza miatt „mentességet élvez Románia közigazgatási joghatósága alól”.
Lénárd András 2001-ben amerikai rendőrök kapták el, és felmerült, hogy ő bujthatta fel a betörőt, aki Csíki Sör Budapesti irodájából lopott, de így is közpénzmilliárdokkal támogatják az érdekeltségeit.
Lénárd Andrást embercsempészéssel gyanúsítják Amerikában.