A héten, még március 1. előtt megtartják Alekszej Navalnij nyilvános búcsúztatását – közölte megfelelő helyet keresve Navalnij sajtótitkára, Kira Jarmis (akivel két éve készítettünk interjút).
Alekszej Navalnij holttestét hétvégén adták át az ellenzéki vezető anyjának, de nem tudni, hogy a hatóságok engedélyezik-e a temetést, ahogy a család szeretné. Korábban Ljudmila Navalnaját megfenyegették, hogy ha nem egyezik bele a titkos temetésbe, akkor a börtöntelepen ássák el a fia holttestét.
Joe Biden a múlt héten találkozott Navalnij özvegyével és lányával.
A toborzóirodákra rendelik azokat a férfiakat, akiket a Navalnij emlékére szervezett gyűléséken fogtak el, volt, akinek a fogdán azt mondták, ha nem írja alá, eltörik az ujjait.
Az ukrán hírszerzés egyébként Navalnij gyanús haláláról azt mondta: „Lehet, hogy csalódást okozunk, de úgy tudjuk, valójában vérrög okozta a halálát.” (Meduza)
A magyarok tekintsenek Oroszországra figyelmeztetésként, ne kövessék el ugyanazokat a hibákat - mondja Kira Jarmis, aki éveken át tartó rendőri zaklatása alapján írt regénye magyar kiadásának bemutatóján járt Budapesten.
Azt nem tudni, hogy a hatóságok engedélyezik-e a temetést, ahogy a család szeretné.
Ljudmila Navalnaja visszautasította az ultimátumot.
Biden szerint Navalnij bátorsága örökre velünk marad.
Volt, akinek a fogdán azt mondták, ha nem írják alá, eltörik az ujjaikat.
„Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, valójában vérrög okozta a halálát” - állítja az ukrán hírszerzés vezetője.