Köztársaságielnök-választás, svéd NATO-csatlakozás: indul a parlament tavaszi ülésszaka

POLITIKA

Mozgalmas napja lesz az országgyűlési képviselőknek hétfőn, a parlament tavaszi ülésszakának első napján rengeteg mindenről kell szavazniuk és vitázniuk.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A 13 órakor kezdődő ülés első programpontjaként megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Czoma Kálmán (FKGP, független), Tóth Gyula (MSZP) és Tamássy István (SZDSZ) volt országgyűlési képviselőről, valamint Turgyán Tamás volt örmény nemzetiségi szószólóról.

Felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, a napirend előtti felszólalások és a tavaszi ülésszak menetrendjének elfogadása után a képviselők szavaznak Novák Katalin köztársasági elnök lemondó nyilatkozatáról. Erről nem lesz vita, a szavazás előtt Novák öt percben akár fel is szólalhatna. Az államfőnek azután kellett lemondania, hogy a 444 megírta, kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt exigazgatóját fedező bűntársnak. Novák mellett az ügybe Varga Judit volt igazságügyi miniszter és Balog Zoltán is belebukott. Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a feladat- és hatásköreit Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja, a parlament kijelöli a házelnök feladatait ellátó alelnököt is.

Az MTI szerint 16:40-től várható az új köztársasági elnök megválasztása. A kormánypárti frakciók Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek. Cikkünkben azt írtuk róla, hogy visszafogott, éles politikai kijelentésektől zsigerből tartózkodó, leginkább a tudós jogász imidzsét hordozó, „unalmas” köztársasági elnök lehet. Az ellenzéki képviselőcsoportok önállóan nem tudnak, közösen pedig várhatóan nem állítanak jelöltet, többen is közvetlen elnökválasztást követeltek.

Sulyok Tamás
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A köztársasági elnököt titkos szavazással választják meg a képviselők kétharmadának szavazatával. Az államfő a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba, a megválasztás után esküt tesz és beszédet mond.

A képviselők szavaznak továbbá Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyásáról, amit egyéves huzavona után ratifikál Magyarország, utolsóként. Orbán Viktor már egy évvel ezelőtt, 2023 februárjában is formálisan arra kérte a Fidesz képviselőit, hogy ratifikálják a NATO-bővítést, majd úgy tettek, mintha ebből érdemi vita alakult volna ki a kormánypárti képviselők között. Azóta azt játszották, hogy a frakciót megosztotta az ügy. Pénteken még Ulf Kristersson svéd miniszterelnök is Budapestre látogatott, rögtön vettünk is négy új Gripen vadászgépet.

Ezután közel három órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések következnek, utolsó napirendi pontként pedig az ellenzék kezdeményezésére az életvégi döntésekről lesz négyórás vita.

Kapcsolódó cikkek

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök

A 444-en megírt kegyelmi ügybe bukott bele.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak

A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Így készült a 444 cikke, ami után megbukott Novák Katalin és Varga Judit

Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?

Szász Zsófi, Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs, plankog, Rényi Pál Dániel, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, mi jön most?

Nem példa nélküli esetről van szó, így nagyjából sejthető, milyen menetrendre számíthatunk.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a Fidesz államfőjelöltje

Kocsis Máté azt is bejelentette, hogy a párt EP-listáját Deutsch Tamás fogja vezetni.

Benics Márk
POLITIKA

Aki szerint az ellenzéket háborúpártizó levelek nem minősültek kampánynak - őt jelöli a Fidesz köztársasági elnöknek

Sulyok Tamás nem volt pártkatona az Alkotmánybíróság élén, de a testület a kényes ügyekben rendszeresen a kormánynak kedves döntéseket hozott. Tudós-jogász imidzsű elnök jöhet Novák Katalin után.

Kolozsi Ádám
POLITIKA

A közvetlen elnökválasztásért tüntettek az ellenzéki pártok a Kossuth téren

Több párt képviselője is felszólalt, az LMP korábban közölte, hogy távol marad.

Molnár Kristóf, Lovas Gergő
POLITIKA

Rendkívüli dolog történt a Fidesz frakcióülésén, „komoly vita” alakult ki, amikor Orbán a finn és a svéd NATO-csatlakozás támogatását kérte

Többen felemlegették a régi sérelmeket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Négy új Gripenről állapodott meg Orbán a svéd miniszterelnökkel

A légvédelmi flotta bővítésével növeljük katonai képességeinket, ennek pedig a „megváltozott biztonsági környezetében” különös jelentősége van.

Benics Márk
POLITIKA