A CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke, Csizmadia László az RTL kérdésére közölte: „Március 15-én nem tervezünk Békemenetet, célunk az 1848-as forradalom hőseire emlékezni, hálánkat leróni nemzetünk megmaradását szolgáló tetteikért. Emlékezünk az akkoriban velünk küzdő lengyel szabadságharcosokra, és elhelyezzük a hála koszorúit a részükre emelt emlékművek előtt.”
Csizmadia azt írta: „A Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára fogjuk meghatározni”.
Februárban Bayer Zsolt azt mondta: „Nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénafalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat.” Bayer akkor azt mondta, március 15. lenne ideális egy ilyen erődemonstrációra.
Csizmadia viszont nem sokkal később azt írta: „Történelmi tanúságtételük [Novák Katalin és a Varga Judit visszavonulása] a magyarok számára örökre megszívlelendő, erkölcsi és lélektani erő, amely bármely utcai demonstrációnál előbbre mutat.”
Bár Orbán az utóbbi években vidéki városokban töltötte a nemzeti ünnepeket, idén március 15-én 10:30-kor a Nemzeti Múzeum előtt beszél majd.
A Békemenet szervezői március 15-én mutatnák meg a „csőcseléknek”, hogy még „rohadtul nem jött el a pillanat”.
Csizmadia László kuratóriumi elnök szerint a kegyelmi botrányba belebukott Novák és Varga felismerte: most erkölcsi példát mutathatnak.
Ugyan méregdrága lett a szurkolói sál, de ingyen van az EU-s kitűző. Magas az infláció, viszont nincs Gyurcsány. Jó irányba megyünk, csak még ezt nem érzékeljük. Kormány-értékelés a nemzeti ünnepen.
Idén már nem vidéken ünnepel.