A zászlóbontás, a miniszterelnök beszéde, Dúró Dóra utópiái és Karácsonyék koncertjei mellett kevés figyelem fordult az egyik legforradalmibb március 15-ei misszióra: „Az afrikai élelmezésbiztonság megerősítését segíti az Agrárminisztérium finanszírozásával megvalósult mintafarm Kenyában” – mondta a projekt pénteki átadóján Nagy István agrárminiszter.
Nagy István hajnalban közzétett videójában meséli el, hogy még sohasem ünnepelte március 15-ét Magyarország határain túl. „A magyar agrárium legféltettebb kincseit, a vetőmagokat teszteljük, hiszen egy olyan mintafarmot hoztunk létre Kenyában, amely több mint 20 féle növényfajtát tesztel” – mondta Nagy.
Nagy szerint ez
„mind-mind olyan jócselekedet, amely hozzájárul ahhoz, hogy a forradalom és szabadságharc emléknapján mégiscsak az élelmiszer-önrendelkezést, a szabadságot így e téren is közösen ünnepeljük”.
Amellett, hogy a mintafarmmal kísérleteznek, Nagy szerint Magyarország két másik területen is együtt tudna működni Kenyával: az egyik ilyen a halgazdálkodás, a másik az oktatási és a tudományos együttműködés, ahol mélyíteni kéne a kapcsolatokat. A két ország agrárkapcsolatai tehát mélyülnek, a magyar fél pedig szívesen megosztja tapasztalatait, legyen szó aszály elleni küzdelemről vagy öntözésfejlesztésről.
Jelentős tömeg gyűlt össze a tüntetésen, ahhoz mérten meg pláne, hogy másfél hónappal ezelőtt jó eséllyel ezen emberek többségének fogalma sem volt arról, kicsoda Magyar Péter. De mire lehet ez elég?
Milyen volt az állami nemzeti ünnep? Klassz.
Ezzel szemben az ő általuk megálmodott jövőben a kislányok már 10 évesen imádnak főzni, készpénzzel fizetnek a boltban a helyi gazdák termékeiért, és mindig arról álmodoznak, hogy egyszer majd anyák lehetnek.
A miniszterelnök többévnyi kihagyás után ismét Budapesten ünnepel március 15-én, az ellenzék városszerte, Magyar Péter zászlóbontásra készül.