• A 6 milliárd forintból készült Petőfi-film (ha nincs képben, kezdje az ismerkedést Szily László kritikájával) minden idők legdrágább magyar mozija, Rákay Philip szerint hazafias kötelesség megnézni.
• A film stáblistáján nem volt történészszakértő feltüntetve, és bár köszönetet mondtak Hermann Róbertnek, a kormányzati Veritas Intézet kutatójának, ő a filmet megnézve ordas nagy történelemhamisításról beszélt.
• Rákay erre azzal felelt, hogy a hangosan kesergő valódi történészek együgyű szakbarbárok, nem értik a filmes szempontokat és a fikciót. "Könyörgöm, ez csak egy film!"
• Így ültünk le beszélgetni Katona Csaba történésszel Magyar Nemzeti Levéltár) és Vaderna Gábor irodalomtörténésszel (ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet) kurzusfilmekről, a Petőfi-kultuszról és a történelemi hűségről. Pár felvetés elöljáróban:
• Miért nem lövi szét simán egy Uzival Petőfit a gonosz Farkasch? Hová tűnt Petőfi inasa? Miben mondott többet a Rákosi-korszak nagy '48-as filmje ennél? Jobb bármivel a Kőszívű ember fiai? Mi a történelmi üzenet?

444: Melyik a kedvenc részetek a filmben?

Katona Csaba: Jól hozta a korabeli Pestet a bokáig érő sárral és lótrágyával, jók voltak a díszletek is és összességében a látványvilág. A komikusságát tekintve szerintem mindent visz, amikor Szendrey Júlia verekszik. A film tele van teljesen irreális elemekkel, imádom azt is, hogy Petőfi a személyes erejével meggyőzi az olasz katonákat, hogy itt most nem kéne lövöldözni.

444: Rákay Philip azt üzeni a történelmi hűség miatt okoskodóknak és azoknak a történészeknek, akik “együgyű szakbarbárként képtelenek felfogni” a filmes szempontokat, hogy inkább örüljenek, hogy vannak patrióta filmesek és szerinte szerethető karakterek.

Vaderna Gábor: Ha megjelenik egy alvilági titkosrendőr, aki ebben a korban nem igazán létezhetett, akkor megjelent a filmben egy fikciós hagyomány - nekem az égvilágon ezzel semmi gondom nincsen. A mohácsi csatát is meg lehet nyerni filmen gond nélkül, ez szabadságában áll bárkinek. Az már érdekesebb kérdés, hogy egy műalkotás milyen viszonyban van azzal, amit amúgy egy társadalom tud a saját történelméről. Hogy ahol a film szembemegy azzal, amit a kisiskolások tanulnak, ezt vajon miért csinálja?

444: Ez elég sok történelmi kalandfilmnél felvethető.

VG: Van egy társadalmi tudás a történelemről, amivel eljátszanak a történelemmel foglalkozó műalkotások. És persze ezek a műalkotások termelik is a történelemről való közösségi tudást. Amikor Jókai Mór megírja a Kőszívű ember fiait, még nagyon közel vagyunk időben 1848-49-hez és a bukás traumájához, és egy nagyon komoly munka zajlik, hogy hogyan lehet erről beszélni. Jókai nagyon sematikus választ ad, hiszen a Kőszívű ember fiai arról szól, hogy a szabadságharc azért bukott el, mert belső ellenségek voltak meg külső túlerő - az ő válasza is az, hogy vagyunk mi, a jók, és vannak a gonoszok. Közben Kemény Zsigmond jóval mélyebb önmarcangoló elemzéseket ad, vagy Széchenyi is a kései írásaiban azzal próbál szembenézni, hogy mi mit rontottunk itt el. Ez egy játszma volt arról, hogy hogyan fogunk gondolkodni erről az egészről, és amikor Jókai megjelenteti a Kőszívű ember fiait, annak bizony nagyon komoly hatása van.

KCS: Egy filmben a fikció természetes. Más kérdés, hogy ezúttal sikerült Vasváriból csinálni egy folyamatosan erigált falloszú valakit, aki csajozógépként veti magát a forradalomba, pedig ennél azért sokkal összetettebb figuráról beszélünk, aki végül meg is hal a harcokban. Mintha a Jóbarátokat néznénk, megvannak az archetípus szerepek, a kicsit esetlen, a csajozó, a legbecsületesebb, és a Farkasch, az áruló archetípusa. Az, hogy a magyarországi főhadparancsnok Lederer magához hívat egy kérdéses hátterű figurát, akit gyakorlatilag felhatalmaz arra, hogy erőszakos eszközöket alkalmazzon gátlás nélkül, meg folyamatosan döntéseket hozzon egyeztetés nélkül, teljesen nonszensz, ezt a 19. században lehetetlen ebben a formában elképzelni.