Vizoviczki László kiszabadult

bűnügy

A Magyar Nemzet azt írja, a hónap közepén kiszabadult a fegyházból a Hajógyári-sziget egykori ura, Vizoviczki László.

Évekkel ezelőtt költségvetési csalás és rendőrök megvesztegetése miatt 7-7 év szabadságvesztésre ítélték, és mivel mindkét ügyében kimondták a bűnszervezetet, kedvezményt nem kaphatott.

Pár éve viszont a két büntetését összbüntetésbe foglalták, és egy jogorvoslati indítványnak miatt decemberben született ezzel kapcsolatban egy újabb, neki kedvező döntés: Vizoviczki összbüntetése 8 évre és néhány hónapra rövidült, a döntést pedig a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is helybenhagyta.

Vizoviczki így szabadulhatott, mert beszámították neki a letartóztatásban és a házi őrizetben (az új büntetőeljárási törvény szerint bűnügyi felügyeletben) töltött időszakot is.

Vizoviczki László elsőrendű vádlott megérkezik a tárgyalóterembe az ellene és 33 társa ellen milliárdos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vádjával indult büntetőper tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken 2017. április 28-án.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Az egykori klubtulajt 2020-ban hivatali vesztegetés, minősített adatokkal való visszaélés és más bűncselekmények miatt 7,5 év fegyházra ítélték, a magas rangú rendőri vezetők pedig, akiket lefizetett, súlyosabb büntetést kaptak. Vizoviczki 2010 és 2012 között rendszeresen fizetett a hatóságoknak, hogy megtudja, mikor melyik szórakozóhelyre terveznek razziát, és elérte, hogy a razziák az ő klubjai helyett inkább a riválisnak számító éttermeket, diszkókat és bárokat érintsék.

„A Vizoviczki olyan volt itt, mintha ő lenne a Vatikán” – írta Sarkadi Zsolt az éjszakai élet hajdani uráról írt cikksorozatának első részében. A második és harmadik részben szó esik többek közt a Vizoviczki-birodalom és a Rogán-féle önkormányzat ügyleteiről is.

Kapcsolódó cikkek

Akár már idén szabadulhat a diszkópápa Vizoviczki László

Összevonták a kétszer hét évet, nyolc év és néhány hónap lett belőle. Az ügyészség fellebbezett.

Bódog Bálint
bűnügy

Jogerősen hét és fél év fegyházra ítélték Vizoviczki Lászlót

A budapesti éjszakai élet egykori urának ügyében a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa hozott végső ítéletet.

Horváth Bence
bűnügy

Vizoviczki-ügy: A diszkópápánál is súlyosabb büntetést kaptak az általa megvesztegetett rendőrök

Bűnszerveződés, vesztegetés, titkos adatok kiszivárogtatása, lőszerrel való visszaélés.

Solti Hanna
bűnügy

Napnyugtától napkeltéig ő uralta ezt a várost

Vizoviczki László majdnem 20 évig tartotta hatalmában a budapesti éjszakát. Magas rangú rendőröket, politikusokat, közhivatalnokokat, gazdag vállalkozókat és hírességeket tett zsebre, most mégis adócsalásért veszik elő. Ráadásul a nyomozás mintha elakadna azon a ponton, hogy kik húztak igazán hasznot a Vezér ügyeiből.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Vizoviczki ligájában nem számítottak a pártok, az ő pénzéből mindenki akart

Vizoviczki László csápjai mindenkit elértek az V. kerületben. 2012-ig nem volt olyan polgármestere a kerületnek, akinek az idején ne kapott volna valamilyen engedményt a Vezér birodalma, és a Belváros nélkül Vizo soha nem is tudott volna ennyire megerősödni. De az ügyészséget ez egyáltalán nem érdekli.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Most mellényúlt a Fidesz, mert a Vizoviczki mindent tud

A magyar állam a mai napig nem tudja eldönteni, mit csináljon Vizoviczki Lászlóval. Lecsukni kockázatos, hiszen túl sokat tud, felmenteni viszont nagy égés lenne. Vizoviczki 3.

Sarkadi Zsolt
bűnügy