Egy nemzetbiztonsági főtanácsadó nemzetbiztonsági tapasztalat nélkül és egy soroskatonázó államtitkár – Rogán Antal emberei felügyelik a titkosszolgálatokat

POLITIKA

A 2022-es választások utáni Rogán–Pintér erőviszony-átrendeződés egyik legfontosabb, egyben legkevésbé látható területe a titkosszolgálatok felügyelete volt. Ezek akkor szinte teljes egészében Rogán Antal irányítása alá kerültek, majd nemrég újabb változásoknak lehettünk tanúi a területen. Nemzetbiztonsági főtanácsadónak nevezték ki Biró Marcellt, Farkas Örs pedig polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárrá lépett elő. De miért fontos az, hogy öltönyös férfiakat lecserélnek öltönyös férfiakra?A március közepi változtatások a személycserék mellett a nemzetbiztonsági főtanácsadó szerepét és jogköreit erősítették. Hozzá került a Nemzeti Információs Központ (NIK), ami egyebek mellett azért játszik kiemelt szerepet, mert kvázi a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok felett áll, azok információihoz hozzáfér, saját műveleteket kezdeményezhet. A titkosszolgálatok önállóan már nem írnak saját értékelő-elemző anyagokat, amit aztán megkapnak az érintett kormánytagok, hanem ezek az anyagok először átmennek egy NIK-es szűrőn, és a kormányzat már a NIK anyagait kapja meg.

A területet ismerő forrásaink szerint szakmai szempontokkal akár meg is lehet magyarázni ezeket a változtatásokat, hiszen a kormányzati információs igényeket úgy lehet kielégíteni, ha a szuper-titkosszolgálatként emlegetett NIK a nemzetbiztonsági főtanácsadó felügyelete alatt van, így gyorsabb, közvetlenebb az információáramlás megrendelő és végrehajtó között. Ez teljesen reális felvetésnek tűnik, de a NER tizenötödik évében joggal merülhet fel a kérdés, hogy a személyi változások kizárólag ezt a szakmaiságot tükrözik-e.

Távozik a rendőr és a katona

A 2022-es választások utáni átrendeződések Rogán Antal játszóterének bővüléséhez vezettek, de annyi „fék és ellensúly” maradt a rendszerben, hogy az akkor frissen létrehozott szuper-titkosszolgálat felügyelete az egyértelműen és ezer szálon a Belügyminisztériumhoz és Pintér Sándorhoz kötődő Papp Károlynál maradt.

A nemzetbiztonsági főtanácsadó és nemzeti információs államtitkár (NIÁT) pedig az a Kovács József volt, aki államtitkári kinevezése előtt kifejezetten hosszú ideig, hat évig vezette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot, előtte pedig több mint 20 évig törzstiszti és parancsnoki pozíciókat töltött be a honvédségnél. Ő minden forrásunk szerint nagyon közel állt Orbán Viktorhoz, a folyamatban levő haderőfejlesztés alapjául szolgáló, nyilvánosság számára részleteiben nem ismert Zrínyi 2026 program egyik fő kidolgozója volt.

A Stratégiai Tanácsadó Testület

Most úgy tűnik, hogy a „rendőr” (Papp Károly) és a „katona” (Kovács József) távolabb kerültek a bizalmi körtől. Egyikük sem került a rendszeren kívülre, mindketten puhára estek, a frissen létrehozott, Orbán Balázs által vezetett Stratégiai Tanácsadó Testület tagjai lettek, munkájukért cserébe továbbra is államtitkári fizetést kapnak, de ezt a testületet sokan inkább kormányzati elfekvőnek tartják.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!

Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült, melyben más közép- és kelet-európai független kiadókkal együttműködve vizsgáljuk a régió biztonsági kérdéseit. A TEFI célja a tudásmegosztás, és az európai demokrácia ellenállóbbá tétele. A 444 összes TEFI-s cikkét megtalálod a gyűjtőoldalunkon.

Partnerek

Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).

A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Kapcsolódó cikkek

Rogán titkosszolgálati kinevezése sokat mond arról, hogy milyen rendszerben élünk

Pontosan ilyen figurára volt szüksége Orbán Viktornak egy ilyen fontos pozícióban.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Egy este alatt átalakították a titkosszolgálatok ellenőrzését, Rogán Antal George Clooney-fóbiás embere került nyeregbe

Farkas Örs egyszerre lehet titkosszolgálati államtitkár és fideszes parlamenti képviselő.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Rogán a politikai, Palkovics a pénzosztási főnök lesz

2010 és 2014 után először fordul elő, hogy nincs szuperminiszter Orbán új kormányában. Most nehezebb lesz bársonyszékből óriássá válni.

Magyari Péter
POLITIKA

Járatlan szóvivőre bízta Rogán Antal az összes polgári titkosszolgálat felügyeletét

Farkas Örsnek nincs tapasztalata belügyi területen, de a miniszternek fontosabb, hogy olyan helyettes államtitkára legyen, aki minden körülmények között lojális marad.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bement az ATV-be a kormányzati tájékoztatás szóvivője, de azt se nagyon tudta, hol van

Farkas Örs: „Nem tudom.” (…) „Nem ismerem a konkrét rendeletet.” (…) „Nehéz helyzetbe hozott.” (…) „Maga mindenféle témát idehoz.”

Rényi Pál Dániel
Média

A magyar kormány arra jutott, hogy már George Clooney is Soros György politikai szándékát hajtja végre

Már a Vészhelyzetben is gyanús volt.

Czinkóczi Sándor
hablaty