A Politico információi szerint három politikust is visszahív az Európai Parlamentből a Fidesz: Hidvéghi Balázs, Tóth Edina és Bocskor Andrea sem szerepel majd a párt listáján, amit várhatóan jövő héten hirdetnek ki.
A hármasból Hidvéghi Balázs talán a legismertebb név, ő volt korábban a párt kommunikációs igazgatója is. Hidvéghi jelenleg Szentkirályi Alexandra kampányfőnökeként dolgozik az önkormányzati kampányon, de a jelek szerint utána sem tér már vissza Brüsszelbe. Nagy meglepetésnek is nehéz lenne nevezni a döntést azután, hogy Hidvéghi szerint Brüsszel „ideologikusan zárt, erőszakos központtá” vált.
Bocskor Andrea leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, fideszes EP-képviselőként, hogy határozottan kiállt az orosz agresszió ellen, továbbá Ukrajna függetlensége mellett. Bocskor kárpátaljai magyar, aki részben azért kerülhetett fel a párt listájára 2019-ben, mert a Fidesz akkor úgy állította össze a névsort, hogy a nem uniós tagországokban élő magyar kisebbségek is képviseletet kaphassanak.
Tóth Edina az EP környezetvédelmi szakbizottságának jelentéstevője volt, elsősorban klímavédelmi és környezetvédelmi témákban szólalt fel. (Politico)
Hidvéghi Balázs szerint nemcsak Brüsszelben, hanem Budapesten is változás kell.
A Fidesz EP-képviselője szerint Nyugat-Európában nem kérdezik meg az embereket semmiről, csak rájuk erőltetik a dolgokat.
A rejtély megoldása: Bocskor Andrea kárpátaljai és tudja, miről beszél.