Itt az átmeneti lehűlés előtti utolsó napindító hírlevél (de vannak másmilyenek is), benne az elmúlt nap fontosabb anyagaival.
A Magyar Nemzet bevetette a nehéztüzérséget a számháborúban: Szentesi Zöldi László – egy lehetséges Békemenetet is előrevetítve – arról írt, hogy „szégyenletes lebőgés” Magyar Péter szombati tüntetése, és „semmiféle tömegdemonstrációról nincs szó”.
Deutsch Tamás vitázna Magyar Péterrel, aki viszont „drogos, közpénzfaló bohócnak” tartja őt. Menczer Tamás szerint Magyar Péter női napszemüveget hord, pedig nem.
Magyar Péter színpadán a szigetszentmiklósi hatalmi harc is berobbant. Csakugyan visszajár Kövér László házába a befolyásos szigetszentmiklósi DK-s? Erről beszélt a Kossuth téri tüntetésen Nagy János. Olyanok csapnak össze, akik 2019-ben még együtt buktatták meg a Fideszt, és már a poligráfos vizsgálat is szerveződik.
Mészáros Lőrinc azt mondta Magyar Péterről, hogy bár a bankjukban felügyelőbizottsági tag volt, nincs közös pontjuk.
Ingyen adta oda egyesületét Magyar Péternek a reformátusok volt zsinati tanácsosa: Tarr Zoltán tavaly alapította a Legyél a változás! nevű szervezetet, ami most már Magyaré.
„Hogy mondhatja ezt?” – feszült parlamenti ülésen válaszolt Orbán és Polt Péter.
Sulyok Tamás tisztázta, hogy rá ne számítsunk a kegyelmi ügy részleteinek megismerésében: egy momentumos képviselő megkérte, hozza nyilvánosságra a Sándor-palota adatait arról, miért kapott kegyelmet K. Endre.
Nagy Márton behívatta a MOL vezetőit a magas üzemanyagárak miatt, mert nem ilyen árakról volt szó a korábbi megállapodásban. A miniszter azt is bejelentette, hogy a kormány feljelenti a Spart.
Törött bordával jött ki a fogdából, mégis megszüntették a nyomozást az ügyében: Juhász István miskolci buszsofőrt gyorsan elítélték, miután beszólt a rendőröknek, amikor viszont ő tett feljelentést, mert állítása szerint súlyosan bántalmazták a fogdában, már egészen máshogy alakult az ügy.
Fico ölébe pottyant Szlovákia: visszaütött a medve- és háborúpártinak gúnyolt szlovák elnökjelölt elsőfordulós győzelme, ami kivételesen mobilizálta a Robert Fico vezette koalíció híveit, és a kampánycsendben a Budapestről szuggerált magyarok még inkább Pelleginit támogatták.
Az alacsony választási részvétel mentette meg Kaczyńskiékat az eljelentéktelenedéstől Lengyelországban: a korábbi kormánypárt PiS a vártnál jobb eredményeket ért el a lengyelországi önkormányzati választások első fordulójában, de ez inkább elfedi, mintsem megoldja a problémáikat, a júniusi EP-választásokig mindenesetre lélegzethez jutottak.
A brazil legfelsőbb bíróság vizsgálatot indított Elon Musk ellen, mert újraaktiválná a bíróság által felfüggesztett, Bolsonaro idején álhíreket terjesztő fiókokat az X-en.
Péterfalvi Attiláék vizsgálják a ChatGPT adatkezelését: a NAIH megnézi, hogy a mesterséges intelligencia tanításához felhasznált adatok forrása jogszerű-e.
Trump levélben köszöntötte fel az 50 éves Mága Zoltánt, a tavaly decemberi találkozásuk mély nyomot hagyott mindkettőjükben.
Szerdán jön egy kis lehűlés, csak hideg nem lesz.
Szentesi Zöldi László szerint „szégyenletes lebőgés” Magyar Péter szombati tüntetése és „semmiféle tömegdemonstrációról nincs szó”. Egy lehetséges Békemenetet is előrevetít.
Deutsch ehhez képest diktafont és nadrágszíjat emlegetett.
A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentben szólt vissza Magyar Péternek.
Csakugyan visszajár Kövér László házába a befolyásos szigetszentmiklósi DK-s? Erről beszélt a Kossuth téri tüntetésen Nagy János. Olyanok csapnak össze, akik 2019-ben még együtt buktatták meg a Fideszt, és már a poligráfos vizsgálat is szerveződik.
Néhány róla szóló mém kifejezetten tetszik a leggazdagabb magyarnak, aki szerint „a világ nem úgy működik, hogy van egy joystick, és azzal állítgatják a pénzcsapot, hogy ki mennyit kap”.
Tarr Zoltán tavaly alapította a Legyél a változás! nevű szervezetet, ami most már Magyaré.
A parlament levezető elnöke nem állta meg szó nélkül a miniszterelnökhöz intézett DK-s felszólalást az azonnali kérdések órájában. Pintér Sándor és Polt Péter is erős válaszokat adott.
Az azonnali kérdések órájában Polt Péter az ügyészség függetlenségét védte, Menczer Tamás Magyar Pétert támadta, Matolcsy György pedig odaszúrt egyet Parragh Lászlónak.
Egy momentumos képviselő megkérte, hozza nyilvánosságra a Sándor-palota adatait arról, miért kapott kegyelmet K. Endre.
Nem ilyen árakról volt szó a korábbi megállapodásban.
Az osztrák cég az Európai Bizottságnál panaszolta be Magyarországot a kiskereskedelmi különadó miatt.
Juhász István miskolci buszsofőrt gyorsan elítélték, miután beszólt a rendőröknek. Amikor viszont ő tett feljelentést, mert állítása szerint súlyosan bántalmazták a fogdában, már egészen máshogy alakult az ügy.
A külügyminiszter azt állítja, látja „többeken a szenvedést, mert igazából maguktól mást mondanának, mint amit a jelenlegi helyzetükben kell”, több európai kollégája is kitartásra szokta kérni, de nem mer csatlakozni az álláspontjához a vitákban.
Kovács Alex Gábor és Juhász Péter közül lehet választani április 15-18. között.
Budapesten megdőlt a melegrekord is: Újpesten 26,5 fokos maximum-hőmérsékletet mértek.
A vonatokat elterelték.
Több napig is eltarthat a javítás.
Visszaütött a medve- és háborúpártinak gúnyolt szlovák elnökjelölt elsőfordulós győzelme, ami kivételesen mobilizálta a Robert Fico vezette koalíció híveit. A kampánycsendben Budapestről szuggerált magyarok még inkább Pelleginit támogatták.
A korábbi kormánypárt PiS a vártnál jobb eredményeket ért el a lengyelországi önkormányzati választások első fordulójában, ám ez inkább elfedi, mintsem megoldja a problémáikat. A júniusi EP-választásokig mindenesetre lélegzethez jutottak.
A bíró olyan fiókokat függesztett fel, amelyek Bolsonaro idején álhíreket terjesztettek.
Nicaragua nyújtatta be az erre vonatkozó keresetet.
352 nap alatt.
A katolikus egyház az abortusz és az eutanázia mellé sorolta ezeket mint Isten emberi életre vonatkozó tervét elutasító gyakorlatokat.
A NAIH megnézi, hogy a mesterséges intelligencia tanításához felhasznált adatok forrása jogszerű-e.
Tavaly decemberi találkozásuk mély nyomot hagyott mindkettejükben.
Állítólag nincsenek jóban.