Hogy viszonyul az ellenzék Magyar Péterhez, aki őket is leváltaná?

POLITIKA
  • A DK igyekszik hangsúlyozni, hogy Magyar Péter jobboldali, és összefogna a Fidesszel, a Momentum pedig az Európa-képét kritizálja.
  • A Mi Hazánk kéri vissza a harmadik út kifejezést.
  • És vannak, akik örülnek, hogy Magyar Péter árt a Fidesznek.

Magyar Péter egyelőre nem létező pártját a Republikon Intézet és a kormányközeli Nézőpont Intézet is tíz százalék fölé méri a választók körében, április hatodikán pedig közel százezer embert tudott az utcára vinni nemzeti menetén.

Magyar Péter tüntetés Kossuth tér nemzeti menet Talpra Magyarok! mozgalom közössége
Fotó: Bankó Gábor/444

Magyar azt mondta, indulni fog az Európai Parlamenti választásokon is, így a támogatottság kérdése konkrét politikai pozíciókban mérhető.

Bár a Fidesz támogatottsága is csökken a kegyelmi botrány kirobbanása óta, az is jól látszik, hogy az ellenzéknek is van miért tartania attól, hogy Magyar az ő szavazóikat csábíthatja el.

Arról kérdeztük ellenzéki pártok politikusait, hogyan élik meg támogatottságuk csökkenését, és hogy mit mond el az ellenzékről az, hogy az év elején még teljesen ismeretlen Magyar náluk sokkal nagyobb tömegeket képes megmozgatni.

Kutyapárt: Abban bíznak, hogy az emberek értik a különbséget

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Magyar Péter menetén sokszínű tömeg lengette a piros-fehér-zöldet

Magyar Péter sokaknak új reményt jelent, de voltak olyanok is, akik úgy érzik, már az ördöggel is szövetkeznének, hogy leváltsák Orbán Viktort. Úgy tűnik a közös pont az elvesztett hit az állami intézményekben.

Bódog Bálint
POLITIKA

Politikai kultúrában gazdag jó reggelt: Gyurcsányék ízléses megoldással reagálnak a pedofilbotrányra

Európai gyermekvédelmet sürgető plakátkampánnyal. De milyennel!

Haász János
belföld

Szigetszentmiklóson összeomlott az ellenzéki összefogás, mindenki indul mindenki ellen

A mostani állás szerint az egykori szövetségesek közül a DK és a Momentum is önálló jelöltet állít a 2024-es önkormányzati választáson. Egykori támogatottjuk, a polgármester pedig saját egyesületet alapít, jelöltjei között lesz jobbikos, MSZP-s és civil is.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A DK perel a szigetszentmiklósi polgármester mondatai miatt

Horváth Bence

Gyurcsány helyett Dobrev Klárát küldené Magyar Péter vitájára a DK

Nem jön össze a Gyurcsány-Orbán-Magyar-rangadó.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adnának a jelenlegi belpolitikai krízisre.

Benics Márk
POLITIKA