Ezzel az eredménnyel újabb aranyérmet szerzett Milák Kristóf a Duna Arénában az úszó országos bajnokságon. A szám olimpiai ezüstérmese 50.99 másodperccel csapott célba. A döntőbe szintén a legjobb idővel jutott a versenyző, úgy, hogy a mezőny többi része bő egy másodperccel volt lemaradva tőle.
A Honvéd 24 éves klasszisa egy év szünet után versenyzett újra, az első versenynapon 100 méter gyorson lett aranyérmes, majd szerdán a másodikon 200 méter pillangón és 50 gyorson is első helyen ért célba, 50 méter pillangón viszont a második lett Szabó Szebasztián mögött. Az úszó ezt megelőzően legutóbb tavaly a Kaposváron rendezett ob-n indult.
Sós Csaba az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Inforádiónak nyilatkozva azt mondta Milák teljesítményéről, hogy „nem egy túlsúlyos amatőr jött vissza”, miközben néhány hónappal ezelőtt még nagyon másként látta az úszó helyzetét.
Nem végzett érdemi munkát hónapok óta, katasztrófális állapotban lehet, mint mikor „valaki eltöri a lábát, és a gyógyulás után leveszik a gipszet, vékonyabb lesz a lába, hiszen az izmok nem dolgozhattak addig,”
mondta még decemberben Milákról. Sós akkor úgy fogalmazott, hogy az „állóképesség nyolc-tíz nap után kezd elszállni, Kristóf pedig kihagyott fél évet. Ehhez hozzátenném, hogy a víz egy speciális közeg, abban tartózkodni, abban csúcsteljesítményt nyújtani komplikált, összetett dolog”.
A győzelem után elsétált az újságírók mellett. Hosszú Katinka bronzérmes 200 vegyesen.
1:55.43 perces és 22.29 másodperces idővel.
Sós Csaba szerint „a helyzet annál jóval jobb, mint amire előzetesen magam is számítottam, nem tagadom, egyéb szakemberek is.”
Sós Csaba szerint „ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián”.