Jó reggelt! Megint sűrű napunk volt tegnap, de a név kötelez, kénytelen vagyok csak 4 cikket kiemelni:
A kormányinfón kiderült, hogy 675 milliárdos állami beruházást halasztanak el, idén csak 2,5 százalékkal nőhet a magyar GDP, illetve hogy idén nem lesz nyugdíjprémium. Sok téma felmerült, és két minisztert is odarendeltek, amivel sikerült kitaktikázniuk, hogy a legforróbb témákról csak pár percben lehessen kérdezni Gulyás Gergelyt. Aki aztán a kormányinfók történetének leghomályosabb végszavával búcsúzott, amit egy emailben küldött utólagos kérdésünkre segített megvilágítani.
Haász János aztán elemezte külön a gazdasági bejelentések hátterét is. Habár Nagy Márton gazdasági miniszter még néhány hete is 4 százalék körüli növekedési vizionált, a vártnál minden mutató rosszabbul alakul. A tavaly nyáron megálmodott 2024-es költségvetés három hónap után mehet a kukába, a 2025-össel pedig nem állnak elő a választásokig.
Indulhat a választáson: az NVB csütörtök délután nyilvántartásba vette a TISZA – Tisztelet és Szabadság Pártot. Magyar az ügynökakták megnyitását is megígérte, tagadta viszont, hogy támogatná az illegális migrációt, vagy hogy háborúpárti és baloldali lenne. Bejelentette, hogy a jövő héten indul országjárásra, tervei szerint akár napi 6-8 települést is meglátogatna. Lázár János figyelmeztetett, hogy „támadnak a különböző Péterek”, de ők nem félnek: „Mindenki hallja meg, mi, fideszesek az ütésre keményedünk!”
Kemény István, Vida Kamilla és Zilahi Anna voltak a Nem rossz könyvek podcast vendégei. Ráadásként pedig magyar költők olvassák fel kedvenc verseiket.
Ünnepi pillanat: elkészült udvari költőnk, Herczeg Márk második videós trashversmontázsa.
Nem költészet, vaskos próza: inkább eltüntették Bächer Iván író emlékpadját a Pozsonyi útról, mert nem bírtak a rajta lakó agresszív hajléktalan férfival.
A négy megmaradt állami egyetem dolgozói vonultak a Kulturális és Innovációs Minisztérium elé. Miután Hankó Balázs államtitkár a parlamentben azt mondta, hogy nem annyit keresnek a felsőoktatási dolgozók, amennyit állítanak, ezért a bérpapírjaikkal érkeztek a demonstrációra, és megmutatták, mennyi a fizetésük.
A kijevi rada elfogadta a mozgósítás szigorításáról szóló jogszabályt, több százezer ukrán férfi kaphat behívót. Oroszország nagyszabású rakéta- és dróncsapást mért az ukrán energetikai infrastruktúrára.
Orbán szövetségese, Fico azt mondta: nincs spekulálás, Szlovákia teljes mértékben támogatja Ukrajna uniós tagságát. Szijjártó közben arra emlékeztetett, hogy „Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése hosszú és eredményes tradíciókra tekint vissza”. Khm.
Hírleveleinkre itt tudnak feliratkozni.
A négy megmaradt állami egyetem dolgozói vonultak a Kulturális és Innovációs Minisztérium elé. Miután Hankó Balázs államtitkár a parlamentben azt mondta, hogy nem annyit keresnek a felsőoktatási dolgozók, amennyit állítanak, ezért a bérpapírjaikkal érkeztek a demonstrációra, és megmutatták, mennyi a fizetésük.
A költészet napján Kemény István, Vida Kamilla és Zilahi Anna a Nem rossz könyvek podcastban. Ráadásként pedig magyar költők olvassák fel kedvenc verseiket.
Szembenézni a valósággal. Habár Nagy Márton gazdasági miniszter még néhány hete is 4 százalék körüli növekedési vizionált, a vártnál minden mutató rosszabbul alakul. A tavaly nyáron megálmodott 2024-es költségvetés három hónap után mehet a kukába, a 2025-össel pedig nem állnak elő a választásokig.
Az nem kifejezés, hogy felpörgött a ferencvárosi kampány.
675 milliárdos állami beruházást halasztanak el, idén csak 2,5 százalékkal nőhet a magyar GDP. Most debütál szóvivőként Vitályos Eszter, de két minisztervendége is van a Kormányinfónak: Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy István agrárminiszter.
„Ami ebben az esetben történt, ahhoz nekem nincs közöm. De ha mégis van, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem.”
Mert a kancelláriaminiszter szerint a jobboldal belátható időn belül hálás lenne neki érte.
Mihamarabb a régiós átlagáron kell árulni a töltőállomásokon, adta ki a nemzetgazdasági miniszter.
Sokkal olcsóbb lett ugyanakkor a liszt, a tojás és a száraztészta is.
Az NVB csütörtök délután nyilvántartásba vette a TISZA – Tisztelet és Szabadság Pártot.
Egyben tagadja, hogy támogatná az illegális migrációt, valamint háborúpárti és baloldali lenne.
Alelnök lett a Tisza Párt tisztújításán.
„Támad a pénzes Brüsszel, támad a megvásárolt ellenzék, támadnak a különböző Péterek is.”
Például újságírókat propagandistáznak le.
Szerinte sokan hiányolják a 2013-ban bezárt vidámparkot.
A főpolgármester-jelöltet egyúttal a Fidesz budapesti elnökének is megválasztották.
A momentumos Jánosi Zoltán visszalépése miatt 3 hétig nem volt jelöltjük.
Lectori salutem! Köszöntjük a költészet napját.
Hét-nyolc éven át ez a pad volt Budapest legélőbb irodalmi emlékhelye. Aztán jött a konfliktus.
Második olvasatban is igent mondtak a szigorításokra, a csomag Zelenszkij aláírására vár, ezentúl jóval nehezebb lesz kicselezni a mozgósítást Ukrajnában.
Oroszország nagyszabású rakéta- és dróncsapást mért az ukrán energetikai infrastruktúrára.
Pozsony biztosan nem fog akadályokat gördíteni a csatlakozás elé, ígérte a szlovák miniszterelnök.
Az orosz piacon jelenlévő magyar vállalatok vezetőivel ült le a külügyminiszter.