Jogosulatlan reklámtevékenység és közterület-használat miatt eljárást indít a főváros a szombati pénzszórás szervezői ellen, írta a 444-nek a Főpolgármesteri Hivatal. Az eljárásindítás részléteiről csütörtök tájékoztatja a sajtót Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Több száz tizenéves tombolt Budapest belvárosában szombaton, mikor két huszonéves vállalkozó szétszórt 2000 darab ezrest.
Az ezresekért ugráló fiatalok nemcsak egymást taposták, de a nagy igyekezetben a közeli virágokat is letarolták. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint egy komplett frissen ültetett virágágy semmisült meg szombaton.
„Hogyha most dönthetnék újra, akkor a pénzosztás részét már nem csinálnám”
- mondta az esemény egyik szervezője kedden. Diller Kevin hozzátette: az összejövetelnek volt egy jó hangulatú, közösségépítő része, de ha tehetné, a pénzosztás részét már kivenné abból.
A Mobilfox nevű, mobiltokokat gyártó magyar cég TikTok-reklámfogását káoszba fulladt pénzszórással zárták. Több száz tini lökdösődött azért, hogy elkapjon néhány ezer forintot.
„A hétvégi hőhullám sajnos agyára ment pár embernek és a »csodásan« kivitelezett »influenszer gerilla-marketing« áldozata egy frissen kiültetett virágágy lett” – írta meg Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze.