Örményország átad négy határmenti falvat Azerbajdzsánnak - egyeztek meg a országok miniszterelnök-helyettesei pénteken, a területekről szóló megbeszélések nyolcadik fordulóján.
Az azeriek még március 9-én közölték, hogy négy határ menti falura is igényt tartanak, valamint több település státuszát is tisztázatlannak tekintik. Mivel ezek örmény területeken belül helyezkednek el, fontos pontjai lesznek a tárgyalássorozatnak, melyet a jelenleg erőfölénnyel bíró azeri fél dominál.
A négy falu a Szovjetunió felbomlása óta örmény ellenőrzés alatt állt, korábban Azerbajdzsánhoz tartozott. A megállapodás szerint a falvak mellett nagyobb területek is Azerbajdzsánhoz kerülnek, ami jelentősen megnehezítheti a helyiek életét – már csak a közlekedés és a munka szempontjából is. A megállapodás előtt nem sokkal Nikol Pasinján örmény miniszterelnök három határmenti faluba látogatott, hogy megvitassa a helyiekkel a közelgő megállapodások hatásait.
A két ország között a Szovjetunió vége óta folyamatos a konfliktus a vitatott régiók miatt. Több tízezer áldozatot követelő háborúk követték egymást a vitatott Hegyi-Karabah régióért is, mely végül tavaly egy párnapos katonai offenzíva során Azerbajdzsán ellenőrzése alá került. Márciusi cikkünkben azt írtuk, hogy a lendületbe jött Aliyev-rezsim akár háborút is indíthat a délkelet-örményországi területekért, egyoldalú esélyekkel, hiszen gazdasági potenciálja sokszorosa ellenfelének.
A mostani megállapodást a felek szerint további megállapodások követik a határmenti enklávék és exklávék kérdésében is. A tárgyalásokkal kapcsolatban korábban a G7 felszólította a feleket, hogy maradjanak elkötelezettek a békefolyamat mellett.
Egyszerre mondják, hogy még sosem álltak ilyen közel a tartós békéhez, és hogy napokon belül ismét háború törhet ki. A harcok kiújulásának elkerülése érdekében az örmények területek átadására kényszerülnek.
Kormánypárti ellenzékiek, dicsőítő interjúkérdések, központilag irányított médiahálózat, felhalmozott családi ingatlanvagyon Londonba: hogyan működik Ilham Alijev rendszere, és mi várható a több mint százezer örmény elűzése utáni választásoktól?