„Emlékeztesd magad a szakmai etikára!” – ezek a 11 éves 444-nek generált legjobb AI-dalok

játék

Hétfőn lesz 11 éves a 444. Az első 10 évünkre nagyszabású könyvvel emlékeztünk, most viszont visszafogottabban ünnepeltünk: az idők szavát friss hallókészülékünkkel meghallva AI-dalversenyre invitáltuk az olvasókat. Arra kértük őket, írják meg a vállalati himnuszunkat bármilyen témában, ami szerintük hozzánk kapcsolódik, és magunk is adtunk néhány ötletet.

A verseny lezárult, szakmai zsűrink (néhány önként jelentkező kolléga) pedig maratoni ülésen, drákói szigorral váltogatott ki a több mint száz pályaműből 13-at, ami elég jó volt ahhoz, hogy büszkén bemutassuk. Közülük hárman éves 444 Közösség előfizetést nyertek, de mindenkinek köszönjük a részvételt, meg vagyunk hatva.

Gépi gagyihimnusz

A legtöbb pályázó komolyan vette a kiírást, és tényleg lelkesítő vállalati himnusszal igyekezett előállni. Ezek közül kiemelkedtek azok, amik egy kicsit csavartak a dolgon. Például Misi dala, ami a Magyar Jeti műsorvezetőit ajnározza, de a szöveget a ChatGPT-vel íratta meg, így jött létre ez az ultraszefós műremek smooth blues stílusban.

Forrás

Köcsög Magyar Péter

A zsűrizés egyik legfájdalmasabb felismerése az volt, hogy a magyar fremenek tömegével küldték a Tisza Párthoz írt, Felkelt a napunk-szerű, vallásos ódákat. Ezek közül kiemelkedett Bence alkotása, amiben a „Csürhe!” kiállás a csúcspont.

Forrás

Nem lesz népszavazás a kötelező kamarai tagságról

Zamarocean annyira zavarba ejtő dallal jelentkezett, hogy itt a helye. Arról írt dalt – ha jól látjuk, még a műfaj megadását is mellőzve –, hogy a Jobbik nevű mikropárt nem tud elég aláírást összegyűjteni a kötelező kamarai tagságról szóló népszavazás kiírásához. Rejtély, miért éppen ezzel pályázott, de a közügyek ilyen fokú érzékenysége minimum tapsot érdemel.

Forrás

Besokallt a szakácsmes-teheeer

Nem ért minket váratlanul Uj Péter és Frank Sándor halászléháborújának megzenésítése, de a precíz műfajmeghatározás (uptempo jangle 80s guitarpop, with a short guitar intro and a single male singer) és a gyönyörű, kézzel írt hajlítások igazán különlegessé tették -tag nótáját.

Forrás

Jó szar slágerek

Tematikus nótával örvendeztetett meg minket Anti, akinek valamiért a szarral kapcsolatos cikkeink jutottak eszébe a kiírásról. A doo wop rock szarsláger nem is lett szar!

Forrás

Nem ő volt az egyetlen, aki feltűrte az ingujját, Viktor is odatette a magáét, specifikus stílusban (energetic 1980s disco pop, male voice, catchy, 130BPM).

Forrás

Kelemen Anna pedig konkrétan a cicás játszóteret zenésítette meg, egyébként szintén nem egyedüliként (de erről majd később).

Forrás

Mindenki tapsol, mindenki fütyül

Bálint a 444 cikkeiből/videóiból vett idézetekből gyártott akkora slágert, amekkoráért Vörös István és a Prognózis vért hugyozott volna. Állva tapsolunk (és fütyülünk).

Forrás

444.1

RobAircastle túlteljesített („almát rakott a tanár asztalára”), ugyanis egy klippel jelentkezett: a videó legalább olyan gagyi, mint a semmitmondó szöveg. Nincsenek szavak, nagyon szépen köszönjük, reméljük, megszolgáltuk!

Forrás

Best of Kósa Lajos

Épphogy lemaradt a dobogóról Ross/Leo, aki a legnagyobb fideszes hantás, Kósa Lajos leglegendásabb szövegeiből készített fülbemászó retronótát.

Forrás

És most végre következhet a három győztes, akik kiérdemelték az éves előfizetést.

3. Az a bizonyos játszótér

Többen is feldolgozták a legendás ferencvárosi játszóteret, de a legjobb pályaművet Bence küldte be: egy gyönyörű rímekkel megírt, fülbemászó mexikói nyári slágert, de olyat, hogy az embernek kedve támad elszegődni masinisztának, amikor a falu apraja-nagyja együtt vonatozva üvölti a refrént egy balatoni kempingben.

Forrás

2. A legjobb barátunk

Cseri Hanna ezúttal is bácsikról írt dalt, a musicalslágerben az urak többek között Ács Daniról és Horváth Bencéről lelkendeznek, ilyen sorokkal: „a sírodon legyen melléd tűzve / hogy a filmed a gyilkosok emlékműve”. CIA <3 SZFE.

Forrás

1. 20 tanács

A legnagyobb kedvencünk Fancsikai Péter elektronikus mesterműve: Timothy Snyder történésznek a Trump-rendszerben élőkhöz írt 20 tanácsát zenésítette meg. Nagyon kellett már egy monoton verető technosláger, amiben olyasmik hangzanak el, mint hogy:

„Emlékeztesd magad a szakmai etikára!”

Forrás

Ennyi volt a szülinapi játékunk, mindenkinek gratulálunk, ezer hála és köszönet, találkozunk a 444.hu-n!

Kapcsolódó cikkek

10 éves a 444.hu – Uj Péter köszöntője

!!444!!!

444.hu
444

Itt a 444 AI-dalversenye, legyél te az év robotdalszerzője!

Írasd meg a géppel a születésnapi 444-slágert, és éves előfizetést nyerhetsz!

444.hu
játék

Még van idő egy gyönyörű robotikus nótával nevezni a 444 AI-dalversenyére

Még tart a mesterséges intelligenciával generált dalokat gyűjtő akciónk, amivel éves előfizetést lehet nyerni.

444.hu
játék

Mik ezek a Lisan al-Gaib kommentek Magyar Péter videói alatt?

A kifejezés a március 15-ei zászlóbontáson is feltűnt egy transzparensen. Ilyen az, amikor a Dűne-mémek találkoznak a magyar politika szürreális fordulataival.

Benics Márk
POLITIKA

Nem tud elegendő aláírást gyűjteni a Jobbik a kötelező kamarai tagságról szóló népszavazás kiírásához

A gyűjtést a választások miatt fel is kellett függeszteni.

Botos Tamás
POLITIKA

Személyesen hívja meg Uj Pétert díszvendégnek a szegedi halfesztivál zsűrijébe a főszervező Frank Sándor

Folytatódik a magyar gasztrovilág beszólogatós trollháborúja. Frank tavaly még azt mondta, annyira kikészítette Uj kritikája, hogy inkább elviszi más városba a fesztiválját. Most viszont akcióba lendült, hogy sarokba szorítsa az ismert újságírót. De mit lép Uj?

Szily László
INTERNET

Összeszarták a gecis játszóteret

Nincs kétség afelől, hogy ez bizony most már hivatalosan is Budapest legundorítóbb helye.

Ács Dániel
bűnügy
Videó

Kósa Lajos: Magyar Péter nem Gyurcsány embere, csak Gyurcsány mellett van

A Fidesz alelnöke szerint lényegtelen, hányan lesznek Magyar debreceni tüntetésén, mert tuskóság anyák napján kampányolni.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Egy történész 20 tanácsa a Trump-rendszerben élőknek (de magyarként sem hülyeség elolvasni)

Timothy Snyder, a Yale történésze a XX. század tapasztalatai alapján mondja el, mire érdemes figyelni egy egyre autoriterebb rendszerben. Egészen konkrét tippeket is ad.

plankog
Történelem